A MEK újdonságaiból – A Nagy Háború (csöndes) humora

Azt hinné az ember, a harctéren csak lőnek, jajszó és fogvicsorgás közepette, pedig a jókedv sem kerüli el a harcba menőket. Aki valóságosan is éli a frontra küldöttek kényszerű életét, az tudja: a harcos sokszor mosollyal fűszerezi keserű sorsát. Kálnoki Izidor a huszadik század elején, 1915-ben Háborus tréfák címmel a harctér humorát kínálta fel az otthon a végső, villámgyors győzelemre várakozó olvasónak. Poénben, nevetésben nem volt hiány – csupán a győzelem késett, meg egy-egy lövedék nem éppen oda csapódott be, ahová kellett volna, de hát ez már a háborúk természetrajzához tartozik. A MEK-re most került fel szerény kis mosoly-gyűjteménye, vigasztalást keresgélünk benne ebben a zordba forduló, türelem próbáló évadban. A szerző szavaival: „ Próbáljunk összeszedni néhány napsugaras háborús képet.” (CsG)

Meddig tart a háború?

Az északi harctérről rózsaszín kártyát ir a baka a babájának. A lány sírva hozza a gazdának elolvasásra. A gazda nevetve olvassa:

— Édes Rózsi örömmel tudósítalak, hogy jó egészségben vagyok és friss kedvben a mit neked is bőségesen kivánok ámde ne gondold hogy egyhamar hazakerülhetek mivel a háború sokkal tovább fog tartani, mint mink előre terveztük. Ugyanis mihelyt idejöttünk, mingyárt győzni kezdtünk és vertük az oroszt és fogdostuk össze vagy pedig elkergettük. Csakhogy az oroszoknak nevezett muszkák sokkal többek vannak mint mink gondoltuk, nekünk pedig mindeniknek csak egy puskánk van és bajonétünk és két karunk és azzal csak tizet-tizenegyet tudunk együnk egy nap alatt elkergetni. Csak annyiban hiba a muszkák sokadalma, hogy ilyenformán valamelyest tovább fog tartani amig valamennyit elkergettük. de azért ne legyen gondod édes Rózsi, karácsonyra legkésőbb otthon leszünk vagy még hamarébb. mert ezentúl még sokkal szorgalmasabbak leszünk, mint eddig voltunk, melyhez hasonló iparkodást majdan tőled is elvár harcos szerelmesed

Stefan Kaszás
——- Regiment, t. Compagnie
4. cug.

*

Hamar egy takarót

Legfélelmetesebb fegyvere a hadviselésnek a shrapnell.
Jön zúgva, búgva messziről s nem véd ellene hevenyészett sánc, vagy természetes fedezet. És a seb, amit üt, gonoszabb a golyó sebénél. Tép és szakit, rombol és mérgez a shrapnell.
De azt is meg lehet szokni. A magyar katona már kitanulta. Az, amelyik éles, magos hangon fütyöl, az nem veszedelmes. Az még elmegy jó messzire. Az a gonosz, amelyik tompa, mély hangon búg. Az egyszeribe szét fog pukkanni.
Az első pár shrapnellt nagy lelki izgalommal nézi a katona. De a tucat végin már neveti. Mutogatja a tiszt uraknak:
— Ni a, ott is szalad egy!
És néz utána és neveti. Ha pedig belefuródik a földbe, utána szalad. Megnézni, hogy forog s milyen
nagyot pukkan.
A tábori konyha körül szorgoskodnak a szakácsok és a kukták. Tűzben vannak a legények, jól esik majd nekik a finom ebéd. Egyszerre csak köréjük kezdenek röpködni a shrapnellek. Egy-kettőnek oda se neki, de aztán olyan sűrűn jöttek, mint a legyek meleg nyári délután.
A szakács csak nézi. De végre elunja és rákiált a kuktára:
— Szaladj hátrább, szolgám, s hozz hamar egy takarót. Még beleesik egy ilyen bolond bogár a levesbe.

*

Hát odalőtt

A kórházban fekszik a sebesült. Rossz helyre kapta a golyót, olyan tájra, mint Györgye herceg, csak még valamivel lejebb. Az orvos, amikor először leveszi a köteléket, haragosan rászól a katonára:
— Hát nem szégyenled ezt a sebet?
— Mért szégyenleném? Becsülettel kaptam.
— De hátul. Te szaladtál, nyomorult!
— Nem szaladtam én, uram. Csak évődtem az ellenséggel.
— Hogyan?
— Úgy, hogy nagyon rosszul lőtt az istenadta. Egy golyója se talált. Nagyot puffant, keveset ártott. No, mondok magamban, megmutatom én ennek, hogy hová lőjjön.
— És?
— Megmutattam.
— Nos? !
— Hát aztán odalőtt. Éppen csak ez az egy golyója talált.

(Folytatjuk)

2020. december 20.

1 hozzászólás érkezett

  1. Ágoston Hugó:

    Öreg meséli.
    – Ültünk a fagyban, szalonnáztunk. Olyan hideg volt, hogy futott a farkas, s a kanyarban kettétörött. Eccecsak látjuk, hogy folyik le a muszka a szomszéd domboldalon, mint a ganyélé… Ejsze mi is voltunk vagy húszan… Megtöröltük a bicskánkot, oszt estére készen voltunk velük.

    Sajnos egyáltalán nem így volt – halálba küldtek hagymázos célokért egy csomó derék embert, fogyott a nemzet, és akik ezt tették, most megint hagymáznak.

Szóljon hozzá!