A sötétlátó

»Es muss auch solche Keutse geben.« Olyan fickókra is szükség lehet, akik mindent sötéten látnak, akik örökkön tele vannak aggódással és bizalmatlansággal. Mivel ha nem kellenének, hát miért volnának?
Nos hát a kávéházban a pesszimista elkezd keseregni: ‘
— Nem lehet ezt kibírni. Elpusztulunk! Végünk van!
A világosabb fejű ember a szemébe nevet:
— Miért pusztulnánk el? Miért volna végünk?
— Mivelhogy annyi az orosz, mint a sáska. Nem lehet velük bimi. Ha egyet lelövünk, tiz ugrik a helyébe.
— Csakugyan?
— Isten bizony.
— Ha egyéb baj hincs, ezen nagyon könnyen segíthetünk.
— Arra már csakugyan kiváncsi vagyok, hogyan segít ezen a bajon.
— Nagyon egyszerűen. Nem lövöm le azt az egyet, s akkor nem jön a helyébe a tiz.

*

A föld gömbölyű

A galíciai harctéren halad előre a csapat. Kergetik az orosz hátvédet.
Mondja a baka az altisztjének:
— Sohase hittem volna, hogy ez a szerb ország ilyen sik föld. Mindig azt mondták nekem, hogy rém hegyes vidék. < — Nagy bolond vagy, Miska te. Hiszen most nem Szerbia ellen megyünk, hanem Oroszország ellen. Az a föld, ahol most vagyunk, az Galícia. — Mindegy az, mégis csak a szerb ellen megyünk. Mondták azt nekem már odahaza. Az altiszt magyarázgatni próbálja az esetet: — Persze, hogy megyünk Szerbia ellen is. De oda mások mennek. Az délre van, lefelé a Dunától. Mi meg északra megyünk, fölfelé a Dunától. Miska nagyot nevet: — Tudom én azt nagyon jól. De azt is tudom ám, amit maga talán nem tud, hogy a föld gömbölyű. Amazokat arra lefelé küldték, minket meg erre fölfelé. S addig megyünk, addig verjük az ellenséget, amig valahun találkozunk. Aztán két tűz közé vesszük az ellenséget.

*

Még egy korsó sört

Csernoviczból jött el hozzánk egy igen tekintélyes orvos, aki a muszka invázió idején végig ott volt Bukovina fővárosában. Ez a történet tőle való, — lelke rajta, ha nem igaz. — Az üzleteket, különösen ahol élelmiszereket árultak, nyitva kellett tartani, sőt egész éjszakán át kivilágítani, hátha a katonának éjszaka van valamire szüksége. Arra nagyon vigyáztak, hogy mindenki kifizesse, amit vásárol (egy rubelt három korona harminc fillérbe számítva), de arra már nem ügyeltek, hogy egy félóra múlva a katona (persze a közbeeső kamatokkal együtt) vissza ne kérje a pénzét. A korcsmába beállít egy orosz katona: — Kérek egy korsó sört! Hoznak neki. Sőt egy kerek valamit is hoznak hozzá, papundekliből valót, amit odatesznek a sörös korsó alá. A katona iszik egy kortyot. Jó. Aztán nézegetni kezdi azt a kerek valamit. Mi lehet ez? Forgatja. Beleharap. Rágja. Elfintorítja az arcát. Újra beleharap. Úgy látszik, nem nagyon ízlik. De legyűri. Újra harap_ Legyűri egy korty sörrel. Megint harap, rágja, lenyomja. Elfogyott. Kiissza rá a maradék sört. Aztán zörget a kancsón: — Hej, korcsmáros! Még egy korsó sört! De pogácsát nem kérek többet…

(Folytatjuk)