A fák azt hiszik
a Nap fénycsordító meleg,
s irigyek a csillagokra,
melyek az éjszaka egén mozgó fának ágai,
s földre lehulló gyümölcsei az emberek.

A kövek azt hiszik
a Nap földre hullt lávadarab,
s irigyek a fellegekre,
melyek talajra vetült mozgások árnyai,
s könnyű terhük cseppjei az emberek.

A felhők azt hiszik
a Nap úszó aranymadár,
s irigyek a fákra,
melyek szelekbe küldték gyümölcseik,
s magjaik maguk az emberek.

És szárnytalanul szállnak ők
a sem a fák, sem a kövek, sem a felhők
által nem ismert célok felé –
a legtisztább levegőben,
a gondolatban, a fény olvadt terhében,
s beleoldódnak a zavaros vizek
irigységeibe, melyek a fákat öntözik,
hogy kimerevüljenek
a hűlő gyűlölet kőbe zárt magányába.

2020. december 13.