Ez a történet jóval azelőtti, hogy Gálfi Árpádot másoodszor is megválasztották polgármesternek. Pontosabban első megbízatása idején történt, én pedig még most is reszketek a felindulástól. A Kossuth-ban kellett ezt-azt elintéznem, amikor hirtelen elállta az utamat egy régi ismerős, aki mindent tud, ami a városban és környékén megtörténik. Vagy megtörténhet, mondja az óvatos, és ez egyben az illető kritikája is: hát persze, hogy megtörténhet, de mostanig mégse, úgyhogy bolond likból, még akkor is, ha szél fúvatlan nem indul. Érthető, ugye? Vagy mégsem? Az illető egyből a lényegre tér: hallottad-e, hogy Ferencz József elfogatta Gálfit? Hiszem, ha látom, válaszoltam a bejelentésre, de hogy lefogattak volna valakit, arról nincs tudomásom. – Pedig már a világhálón is lehet olvasni, ha nem hiszed, nézd meg! – Rendben van, mondjuk, hogy igazat beszélsz. De akkor hogy tudott Gálfi beszédet mondani a tömegnek? – Látod, ez az a részlet, amivel és sem vagyok tisztában. Lehet ugyan, hogy Ferencz Jóska valóban el akarta fogatni, de ott voltak a huszárok, és nem dísznek! Amint látták, merre kezd dőlni a helyzet, s főleg hogy mivé alakulhat, kivonták kardjuk, és az acél baljós ragyogásában senki nem merte megközelíteni az emelvényt, úgyhogy Gálfi senkitől nem zavartatva elmondhatta, hogy a szabadság felelősséggel jár, amivel nem szabad visszaélni. Mondott még egyebeket is, szép, kerek beszéd volt, olyan igazi mácius 15-ei. Olyan udvarhelyiesen pilvaxos. – Ember, menjünk vissza, ahonnan elindultunk. Gálfit letartóztatták Ferencz Jóskáék, és itt, a székely anyavárosban! Hol vagytok, székelyek, Erdélyt bíztam rátok, ezt a költő is elharsogta kelettől nyugatig. De ha mégis így volt, akkor a beszédek végén lehetett, amikor már a kultúrműsor is szerteszéledt, Gálfi még mindig a mikrofonnál állt és gyönyörködött a délelőttben. A huszárok, miután ilyen jól teljesítettek, abrakolni vitték lovaikat. Ebben az egyetlen óvatlan pillanatban léphetett oda Ferencz Jóska, és azt mondta egészen jó magyarsággal, Gálfi, maga le van tartóztatva! – Hát ez bizony szomorú, ha így történt…És még ennél is különb dolgok vannak, mi pedig nagyon szeretünk búsulni. De meg sem állunk Strasbourgig, a nyugdíjasok kórusát is elvisszük, minden egészkor eléneklik majd az Európai Parlament ablakai alatt a rabok kórusát a Nabuccóból.
No és mi lett Gálfival, mert érdekel a történet vége – szakítottam félbe a mindentudó lelkesedését. – Gálfi székely vértanú lett Horváth Károllyal és Török Jánossal együtt a marosvásárhelyi Postaréten, ez is márciusban történt. – Álljunk meg egy pillanatra, melyik Gálfiról és melyik Ferencz Jóskáról beszélgetünk éppen? Én úgy tudom, az egyik a város polgármestere, a másik meg kiérdemesült közjegyző. – Dehogy-dehogy. Én a Makk-féle összeesküvésről mondtam, amit mondtam, ami 1852-ben kezdődött, és két évre rá végezték ki vezetőit. A háromból kettő udvarhelyszéki volt,és a történetnek van még egy érdekessége: az emlékművet, amelynek feliratát maga Jókai Mór szövegezte, 1875-ben avatta fel Orbán Balázs. – Na látja, így most már kezdem érteni, hogyan tartóztatta le Gálfit Ferencz Jóska.