Fantasztikus történetek a múltból – Rákosi Viktor: Utazás a Holdba (1)

Levelet kaptam egyszer a nagybátyámtól, hogy leesett a hó, zuzmarásak a fák, fagy a Balaton, fehér a Badacsony s fűtik már a kastély kertre nyíló szobáját. Menjek le telet nézni. Le is mentem az írás vétele után rögtön.
Egy este, vidám családi vacsora után szobámba vonultam. A kályha meg volt repedve és iszonyú füst csapódott arcomba, mikor beléptem. Kinyitottam az ablakot. Szépen sütött a hold s a fehér földre cifra alakú árnyakat vetettek a fák. Néha egy a hótól megterhelt faág letörött, különben csendesség uralkodott. A melegség és füst bolondul tódult kifelé s helyette beomlott a hideg.
Csipogás ütötte meg a fülemet és holmi kis madárkarmok sűrű kopogása. A széles ablakdeszkára néztem. Három rongyos, kopott, tépett, sovány veréb ugrált ott, összefogózkodva. A látvány: három bolond veréb, oly érdekes és rémes volt egyúttal, hogy közelebb léptem. Amint megláttak, nem rebbentek el, hanem egyenesen a vállamra szálltak. Barátságosan dörzsölték kezemhez hideg, kis orrukat s a lámpás alá kucorogtak. Egyszerre a legnagyobbik föláll, nagyot nyújtózkodik, és megszólal.
Igenis, megszólalt. Máig sem tudom, hogy én értettem a verébnyelvet, vagy ő tanulta meg az embernyelvet, elég az hozzá, hogy kitünően megértettük egymást.
A veréb tehát megszólalt:
– Uram, tegye be az ablakot. Minek kiereszteni azt az édes, kedves, kellemes melegséget?
Engedelmeskedtem neki.
– Köszönöm, – szólt ismét szürke vendégem. – Jaj be jó idebent, hála Istennek, hogy itthon vagyunk.
Vendégem újra megrázta magát és valamivel melegebb hangon folytatá:
– Tisztelt uram, engedje meg, hogy az ön személyében az egész emberiségtől és a földgolyótól bocsánatot kérjünk.
Fölkeltem s végigsétáltam a szobán: vagy ez a veréb őrült, vagy én vagyok őrült. A mosdó fölé hajoltam és egy korsó hideg vizet öntöttem a fejemre. A veréb végigvárta s aztán megszólalt:
– Inkább egy kis kenyérmorzsát tetszenék nekünk adni.
A sötét folyosón átfutottam az ebédlőbe s jókora karaj kenyeret szeltem. Így mentem vissza a ,szobámba s vendégeim csakhamar csipegették a kenyeret. Éheseknek látszottak. Én csak néztem őket, de egy szót se szóltam. Mikor befejezték a lakomát, így szólt az, aki eddig is mindig beszélt:
– Fogadja köszönetünket. De különös, hogy önt ez a mi szokatlan látogatásunk még csak meg sem lepi? Azt se kérdi, hogyan kerültünk ide, kik vagyunk és mit keresünk?
Alig mertem megszólalni. Attól féltem, hogy amint velük szóba állok, magam is rögtön verébbé változom s ott ugrálok köztük. Végre megembereltem magamat:
– Óh, kérem, sőt nagyon kíváncsi vagyok…
Úgy éreztem, hogy a fogam vacog. Tán nagyon sokáig hagytam nyitva az ablakot?
– Nohát, ha kíváncsi, akkor elmondom önnek a mi történetünket. Üljön le, jó ember és hallgasson.


(Folytatjuk)

Forrás: Rákosi Viktor: Utazás a Holdba és egyéb történetek. Budapest, 1914. Singer és Wolfner. Magyar Elektronikus Könyvtár

2020. december 27.

Szóljon hozzá!