A színész alszik

A maszkja már halotti maszk,
Mely némán a nagy semmiségbe dermed,
Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,
Töprenkedést és tomboló szerelmet.

Száz arca volt. Mindig más, mindig uj,
Övé volt minden mosolygás, kesergés,
Most minden arc szeliden elsimul
S az arcon nem marad több jelentés.

Ez az igaz. Most ő maradt maga.
A deszkák fénye mind elhamvadott,
Négy deszka közt az örök fény ragyog.

Ez az igaz. Ő eltalált haza,
Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,
Ahol örökké, minden egy s igaz…