Farkas József György: Jókai Mór – Nizza
A Földközi tenger partján töltötte utolsó hónapjait Jókai Mór (1825-1904). Második feleségével, az ifjú Nagy Bellával 1899-ben házasodtak össze, ezt követően Európában utazgattak, így jutottak el a francia Riviérára is.
1903. november 1-től 1904. április 17-éig tartott a házaspár „téli nyaralása” Nizzában, ahol előbb a Grand Hotelben szálltak meg, majd Bella asszony a Promenade des Anglais 67. alatti modern épületben talált és bérelt lakást.
Az épületen ma tábla emlékezeti az arra járókat az egykori jeles magyar vendégre. A mellkasi fájdalmakra panaszkodó idős mesterre jó hatással volt a klíma, a sétány hangulata, maga a tenger látványa. Itt írta meg A férj kabátja című utolsó elbeszélését. Két regénybe is belefogott, az egyikből negyven, a másikból mindössze egy oldal maradt utána. Hazai napi- és munkarendjén ott sem változtatott: hajnalban kelt és délelőtt tíz óráig írt. Ebéd után gyakran összejött régi barátjával, Türr Istvánnal – a 48-as szabadságharc és a Garibaldi-vezette itáliai felkelés veteránja élete alkonyán itt telepedett le. Nagy Bella feljegyzése szerint ismerőseik, akik Nizzában összefutottak velük, nem győzték dicsérni Jókai frissességét, ruganyosságát, napbarnított arcszínét. Maga az író is elégedetten nyugtázta a Riviéra reá gyakorolt kedvező hatását, s midőn búcsút vett barátaitól, kijelentette, hogy még abban az évben, novemberben visszalátogatnak. A sorsa azonban másképp alakult: egy hónap sem telt el, s immár hazájában május 5-én elhunyt.
Jókai Mór első felesége, Laborfalvy Róza kiemelkedő drámai színésznő 1886-ban bekövetkezett halála után egy bő évtizeddel vette feleségül az idős író a sugárzóan fiatal, mindössze húsz esztendős Nagy Bellát. Az ifjú művésznő 1899 nyarán Jókai Dalma című drámájának főszerepét játszotta a Budai Nyári Színkörben, nagy sikerrel. Az özvegy írót megbabonázta a leány, és szeptember 16-án el is vette feleségül. A 74 éves Jókai és a színésznő házassága országos felzúdulás tárgya lett. Jókai erre reagálva írta meg Öreg ember nem vén ember című művét, s egyúttal költött egy kötetnyi szerelmes verset feleségéhez – aki asszonyként felhagyott színészi mesterségével. Nagy Bella 1947-ben halt meg, Londonban.
Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban