… Faludy barbárnak nevezte Whitmant, de ha barbár volt is (azt hiszem, mindenki érti a jelzőt, aki elolvassa a verseit): ez a kezdet barbársága. Nem is tudom, lehet-e egyfajta csiszolatlanság, egyfajta reflektálatlanság nélkül kezdeni, elkezdeni valamit, erősnek lenni. Ha Ady át akart menni az úton, átment – írja Móricz, és Babits vívódásaival állítja szembe ezt az attitűdöt. És Ady is kezdet volt sok értelemben.

„Láttam a prémvadász nászát szabad ég alatt távol nyugaton, a menyasszony rézbőrű volt, / Apja és barátai keresztbetett lábakkal ültek, szótlanul pipázva, / lábukon mokaszin volt és vállukról nagy vastag gyapjúkendők lógtak, / A prémvadász egy kis padon lustálkodott, ruhája főként bőr volt, / nyakát busa szakáll és hajfürtök fedték, kézen fogta aráját, / Ennek hosszú pillái voltak, feje födetlen, durva kemény haja leomlott kéjes tagjaira és lábáig ért.” (Gáspár Endre fordítása) Az ilyen versekből lehet megérezni, mennyire más a szabadvers, mint amit a boldogok hisznek, akik szerint ritmustalan kuszaság az egész. Holott a ritmus a világ egyik csodája, mint Simon Rattle mondta az egyik interjúban.

A másik csodája Whitman. Ez a nagy melák, aki úgy ír, amilyen a teste, hatalmas karját kitárva, mindent befogadva. Amerika minden újdonsága, meglepetése, saját magán való meglepődése ott lüktet a verseiben, nélküle sok utód nem képzelhető el, Ginsberg sem, más sem, de nemcsak amerikaiak.

Hiszen a költészet: világnyelv. Palocsay Zsigmond és Szilágyi Domokos azon kapják magukat, hogy változatokat írnak a Kolumbusz imájára, Whitman egyik hatalmas versére. „Tudom, mikor, merről és hogy indultam; / alku nélkül álltam az útba: / te elém, — s én melléd úsztam; / nem kértem MÁST, csak kenyeret / (árnyékot, vigaszt, egyebet), / mentem, mentem, mert mennem kellett / melletted, / s magamtól, de távol estem” – írja az egyik, és a másik: „Ösméred sok-sok éveim, az életem, / Hosszú, zsúfolt életem, amely nem meddő áhítattal, de kemény munkával ékes; /
Ösméred ifjúi imáim, virrasztásaim, / Ösméred férfiúi, komoly, látomásos elmélkedésem, / Ösméred lelkem: bármibe kezdtem, a Te javadra csak; / Ösméred lelkem: idejében megfizettem, szorosan megtartottam, amit megfogadtam.”

Mint a kivételes mesterek, Whitman nagy verseket ihlet. Prófétai, mégis üde hangjával, zengő szavával, sodrásával felfedezi a költészet új kontinensét.

Forrás: A szerző FB-oldala)