Állományból törölve

A feneketlen torkú földnek odavetve.
Inkább úgy él az ember, mint a nyelv előtti fák.
A halak szemére felragadt látvány mozdulatlan.
A völgyekben párálló szavak furcsa illata,
mint a tövises iglice.
A mészkőréteges domboldalra ráfutott a korpafű.
Néhány köszmétebokor túlélte a szőlősök pusztulását.

Maradj egyedül nyelveddel, mint a szálfa –

És egyetlen Roman Ingarden-könyv volt a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban,
1993-ban diák rá száz körül, ám ez a város időre hurkolt részét mit sem érdekelte.
A Sétatéren gesztenyefák hatalmas ágai törtek le a hirtelen viharban,
ahogy szaporáztam a Fellegvárról a Mikó kert felé –

Talán Ázsiába kellene mennem? A gyomorra mért ütés biztatott, igen.
Aztán inkább szavakat válogattam a másnapi ebédhez.
Talán Dsida, Platón vagy Rilke megsegít?
Vagy inkább a Malomárok fölött cikázó sárga bögyű madár?

Nem ismert rám az életem, idegene maradtam a tájnak.
Egy állományból törölt könyv is lehetnék?
Mondjuk, Ovidius Tristiája (772-es kartotékszám),
mely valaha a Komáromi Lenfonógyár Üzemi Bizottságának
könyvtárában állt olvasatlanul,
s később én egy antikváriumban
megvásárolhattam magamnak.