B. Tomos Hajnal: Blues gordonkára

Úgy nyílik meg a felhő,
mint szülő anya méhe
s hull alá az első pehely
a csont-merev földre –
gyenge lepke amint
hunyt szemre lépne,
erdők nyári szólama
sóhajjá enyészne.

Nem. Ezt nem érti a vers,
szobor, kőhalom lenne,
hűvösen koccanó ujj
a szó, ha hozzáérne –
a havazást gordonkára,
angyallantra írták,
szív lenge selymére
könnyekkel nyomtatták.

Mégis oly súlyos,
mint a gyászjelentés,
temető dombján
roskadt térdeplés.