Gyűrött szobánkban élükre hajtogatva –
Így ébredünk bele egy volt pillanatba.
Kik előttünk voltak, s kik utánunk lettek
Ülnek a kasztenen, mint valami szentek
Rámázott képei.

Még benne rejtőzik szaguk, kezük nyoma
Szekrényünk fájában. Szavaik otthona
A konyhai mérleg – serpenyője kileng,
Amikor emlékük megmozdul idebent
A homlokom mögött.

S miközben már a kávé zaccát szemlélem,
Éberré ráncigál egykori szemérmem.
Kitakartad tested, álomból ébredőn
Utánam szóltál vágyva – most eszembe jön -:
Teutánad megyek.

Gyarlóságom vágta mélyülő sebeket,
– S ránccá sűrűsödő terhét a képzelet -,
Mint a bölcs hallgatás apró virágait
Szórom most is rád. És csakis az boldogít,
Hogy szólhassak hozzád.

2020. december 22.