Hölgyeim és Uraim,

az egész városban el van terjedve a hír, magam is többektől hallottam ma reggel, megbízható emberektől, akik egyébként nem szoktak hebehurgyán továbbítani pletykákat.
Érdekes, milyen hamar megy az ilyen dolog.
Azt mondhatnám, mindenki erről beszél. Tíz ember közül kilenc, ha találkozol vele, direkt figyeltem, a második percben szóba hozza.
Hogy aszongya, mit szól hozzá.
Mit szóljak! A Kovács is ezt kérdezte. Ahelyett, hogy megkérdezte volna, hogy vagyok.
Hogy mit szólok, milyen hideg van.
Kezd már bosszantani a dolog. Pár napja van az egész, pár nappal ezelőtt jelentkezett szeretett városunkban – és ilyen sikere van. Az Erdélyi tárgyalásról nem beszélnek annyit.
Igazán nem irigységből mondom, de szeretném látni, ha kitalálnék hirtelenében valami nagydolgot, az is ilyen gyorsan divatba jönne-e.
Mert hiszen nyilván csak divat az egész, nincs más beszélnivalójuk az embereknek.
Hideg, hideg.
Hát aztán. Nagy dolog!
Tulajdonképpen mi az, hogy Hideg? Látta már valaki Hideget? Tartott már Hideg előadást a Zeneakadémián?
Ugyan kérem! Nem is tarthatott. Az egész egy puszta blöff, ezzel a Hideggel, nem akarok itt izélni, de mégis nevetséges, becsapni egy egész várost.
Ki ez a hideg?
Egy senki.
Persze, ki emlékszik rá, amit a fizikaórán tanult. Hogy hideg, ez tulajdonképpen semmi, a meleg, az valami, az energia, mozgás, atomrezgés, mifene. De a hideg! Az mindezeknek egyszerűen a hiánya, illetve alacsonyabb foka. A fizikatanárom, tömören és velősen, így fogalmazta meg: a hideg nem más, mint meleg. Csak persze kisebb meleg, mint például a nagyobb meleg. A meleg abban különbözik a hidegtől, hogy melegebb, de a hideg tulajdonképpen nem hidegebb a melegnél, csak kevésbé meleg. Nahát. Meleg, az igen, az valaki. De hideg!
Még hogy foga van! Ugyan kérem!
Semmije sincs. Még hidege sincs. Hallott már valaki olyat például, hogy a hideg, mint olyan, fázik?
De hát az emberek felületesek. Csak kotyognak, kimondanak szavakat, nem is törődnek vele, mit jelent.
Ez a Bandi is, például, bejön, ide a szobámba, ahol írok, és vidáman és meggyőződéssel azt mondja, mint valami felfedezést, elégedetten dörzsölve kezét a kályha fölött.
– Havazik!
Ránézek.
– Kicsoda? – kérdem tőle, szererényen és komolyan.
– Mit, kicsoda?
– Azt mondtad, havazik. Azt kérdeztem, kicsoda havazik? Ha azt mondtad volna például, „szánkázik”, nem csodálkoztál volna a kérdésemen, hogy kicsoda szánkázik.
Tessék. Néz, mint egy hülye. Nem tud felelni.
Ilyenek terjesztik aztán, hogy hideg van.

1929.01.15.

Forrás: Hölgyeim és Uraim, Ismeretlen írások, 1927-1938. Szépmíves, 2020