Éppen egy esztendeje, hogy Arcok, szavak, emlékek sorozatcímmel rövidebb-hosszabb szövegeket írtam itt a Facebokon a fél évszázados újságírói pályám során nekem dedikált könyvekről, szerzőikről. A száz dedikációs írás Cseke Gábor gondozásában, könyvrészletekkel gazdagítva, továbbra is olvasható az ujkafe.website honlapon. Javarészüknek ugyanakkor a Hargita Népe is otthont adott, visszajelzések szerint a klasszikusan papíralapú olvasók szívesen várták a napi egymásutániságban megjelenő jegyzeteket.
Karácsony és Új Év táján mindenki rendezget, így mostanig még megbúvó dedikált könyveim bukkantak elő, de közben újabbakat is kaptam, így mindezek mellé szövöm gondolataimat. Kedves barátaim, hadd hagyjuk így, írogatva-olvasgatva, magunk mögött ezt a számmisztikába is hajló, de vírusban fuldokló 2020-as évet és gondoljunk arra, hogy 2021-ben újra visszatér eddigi életünk.

Péter Beáta: Ez több lett, maradhat?

(Varjúvár Kiadó, Nagyvárad, 2020. Szerkesztette Nagy Koppány Zsolt. Borító és tipográfia: Mohácsi László Árpád)
Kitettem magam mellé egy levágott papírcsíkokból összeragasztott jegyzethasábot, olyasmit, amit a nyomdák szoktak készíteni, hogy semmi ne menjen veszendőbe a legfontosabb nyersanyagukból, és elkezdtem írogatni rájuk a szavakat. Cinikus? Nem. Szarkasztikus? Nem. Abszurd ? Nem. Gúnyos ? Nem. Ironikus ? Nem. Humoros?. Olykor. Groteszk? Inkább. Tréfás? Egyszer-kétszer. Derűs? Gyakran. Édesded? Egyáltalán. Keserédes? Esetleg. Szívszorító? Nem ritkán. Giccses? Soha.
Mindezeket nem véletlenül sorakoztattam egymás után. Kerestem azt a szót, amelyikkel a legjobban tudnám jellemezni Péter Beáta (1982) rövid és tömör szövegeinek a hangulatát. Azután Hrabal jutott eszembe. Meg Örkény. Meg az amerikai Kurt Vonnegut. Átalakítva amolyan erdélyi és székelyföldi valóságra. Hogy az utóbbi kedvenc mondataival éljek: így megy ez! És miért kell, hogy mindennek értelme legyen?
Ez nem jelenti azt, hogy innen, amolyan óva intjük Angliát, Amerikát, Brüsszelt, Merkelt, Macront és bármi-bárki mást stílusban egyből világirodalmi rangra emelném a háttérben kisebb-nagyobb mértékben összefüggő Székelyföld, a Liget és az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet filológiát, teatrológiát, drámaírást tanult újságírónőjének az írásait. Csupán annyit: a hangulatukat valahol itt kell keresni. Ahogyan a mindennapi, hétköznapi élethelyzetek apró töredékeiben is észre veszi mindazokat a mélységesen emberi történeteket, amelyek mellett nagyon sokan közömbösen mennek el. És ahogyan olvasmányosan, magával ragadóan, soha egy pillanatra sem unalmasan leírja azokat és amiként a végén, egyetlen mondattal, tótágasra állít mindent. Nem tanít, nem bölcselkedik, nem szájbarág, ránk bízza, hogy ebből a bűvészmutatványból mi magunk vonjuk le a tanulságokat. Ha akarjuk. Ha pedig nem, akkor túlteszünk rajta.
De nem lesz így. Nem tudom, Beáta mi módon ír. Hosszan és utána húzogat. Röviden és majd bővít. Együltében vagy napokon át folytatja. De annyi bizonyos, hogy nem csupán arra az életre érez rá, ahonnan meríti témáit, hanem arra is, hogy a mai világhálós világban a hosszú olvasmányok iránt a türelem fogyóban. Ezért lesznek a szövegek mértéktartóak, de szóhasználatukban találóak, közhelymentesek, felépítésükben pedig, akár idősík váltásokra, akár az egyedi és az általános ellentétpárjaira, akár az első vagy a megfigyelt harmadik személyre épülnek, roppant logikusak. És könnyen olvashatók.
Ez több lesz, maradhat? – kérdik a nagy szupermarketek kiszolgálói, ha több felvágott szeletet, a kértnél több tehéntúrót, vagy nagyobb szelet húst csapnak a mérlegre.
Ez több lesz, maradhat? – kérdezte valamikor ugyanezt a szülőktől és nagyszülőktől a kereskedő, amikor kis boltjában mérlegre tette az ömlesztett cukrot, üvegbe csorgatta a hordóból elővarázsolt olajat, kockára vágta a préselt gyümölcslekvárt, a marmeládét. Igen, a körülmények változnak, de az élet alapvető kérdései nem.
Ezért üzenném Beátának: a több nem csak hogy maradhat, hanem gyarapodnia kell.
A valóságlátásunknak szüksége van rá.

Forrás: A szerző FB-oldala