Mara Árpád – Sepsi Árpád: Farkasaink

(Csíkszereda, 2009, Lektor: Prof. dr. Náhlik András, Fényképek: Mara Árpád, Címlapkép: Szabó-Szeley László)

Még soha nem láttam farkast. Pedig gyermekkoromtól járom az erdőt rendületlenül. Sőt, ha lehetőség volna valamiféle időutazásra, akkor legszívesebben a gyűjtögető ősök csapatában képzelném el magam. Volt már farkasnyakam, többször is, amikor a megkopott nyakcsigolyák miatt alig tudtam fordítani a fejem, de a farkasvakság szerencsére elkerült és a farkasétvágy sem vitt tévutakra. Nem csoda az sem, hogy évekkel ezelőtt, különösképpen Csíkban, gyakran tapasztaltam farkasordító hideget.
Soha nem értettem, hogy az amerikai Edward Albee (1918-2016): Who’s Afraid of Virginia Woolf ? című darabját miért Nem félünk a farkastól! címmel fordították magyarra, mint ahogyan ezt sem, hogy Jack London Fehér agyar című regénye miért jelent meg jó ideig Farkasvész címmel, Kevin Costner hét Oscar-díjas, 1990-es filmje, a Dances with Wolves pedig miért lett magyarul Táncok, farkasokkal helyett Farkasokkal táncoló? Abban is biztos vagyok, ha Wass Albert (1908-1998) későbbi regényírói munkásságában ugyanazokat az erényeket csillogtatja meg, mint az 1934-ben Baumgarten-díjat kapott Farkasveremben, akkor ma már nem lenne semmiféle vita az irodalmi értékeiről.
És persze nem feledem az olasz és a romániai városokban szobrokként amúgy is túltengő, Romuluszt és Rémuszt szoptató anyafarkasokat, mint ahogyan két másik társukat sem, Akelát, Kipling remekművéből, a Dzsungel könyvéből és Akbarát a kirgiz Csingiz Ajtmatov (1928-2008) Vesztőhelyéből, Piroska és a farkas világot átölelő klasszicizmusáról nem is beszélve.
Ráadásul a világ minden táján és legtöbb nyelvén ismert, latin homo hominis lupus est, az ember embernek farkasa szólásmondás legalább olyannyira elterjedt, mint a lupus in fabula, farkas mint a mesében, vagy ha úgy tetszik, emlegetjük a farkast és már a kertek alatt kullog. Netán biblikusan, báránybőrben.
Szóval, nem hiszem, hogy vadállatot még olyan gyakran megidéznénk, mint az emberi társadalom szövedékének mintáiban mindegyre feltűnő farkast. András unokámmal néhány évvel ezelőtt hokizni mentünk Gyergyóba és az öltöző falán a következő jelmondat állt: a farkas erőssége a falkában rejlik. De miképpen, azt talán abból a rendhagyó könyvből ismerni meg a legjobban, amelynek első szerzője, Mara Árpád (1944), nyugdíjas matematika tanár, közgazdász, a csíkszeredai középiskolában osztálytársam volt, társszerzője pedig Sepsi Árpád (1949) szászrégeni biológus. De hogy szántszándékkal egy olyan stílusos képzavarral éljek, amelytől politikusaink sem szoktak megrettenni, hozzá kell tennem: a farkasos könyv oroszlánrészét a csíki Árpi írta, az egykori csíkszeredai iskolaigazgató, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem kihelyezett informatikai tagozatának a tanársegéde, még a Sapientia létrejötte előtt a soproni egyetem csíkszeredai távoktatásának a vezetője.
Hogyan kerül egy matematikus kapcsolatba az állatvilággal? Korántsem azért, mert egy-egy matekfeladat állatian nehéz, hanem mert arisztokrata felmenői valamikor a Retyezát alatt saját területükön vadászgattak az akkor még magyar szótól hangos falvak környékén. Így azután, ez az örökség, ötvözve a matematikai logikával és rendszerességgel, a roppant jól megírt cikkek egész sorozatát eredményezte a Nimród és az Erdélyi Nimród szaklapokban, ez utóbbi vadászrovatát pedig az ezredforduló után egy évtizeden át szerkesztette.
Táplálkozás, szaporodás, fejlődés, tanulás, ivadékgondozás, falkaviselkedés, társaskommunikáció – a klasszikus ismeretektől a legújabb viselkedéstudományi kutatásokig minden ott van ebben a rendkívül olvasmányos könyvben, amely teljesen más képet rajzol a farkasokról, mint ahogyan megszoktuk. Emberközelivé válnak. És gondoljuk csak el: talán nem véletlen, hogy nyelvünkben oly gyakori a Farkas vezetéknév. Én legalábbis Hiúz Istvánról még nem hallottam. De ha Mara Árpád befejezi azt a kéziratát, amelyen éppen dolgozik, akkor ez is jöhet….