Olyan volt ez az év, mint a támadás
az ikertornyok ellen, és hát én, aki
terroristák nélkül is megrendülős vagyok,
rémülten lestem, mi lesz itt, jóval
később vettem csak észre, hogy párásodik
a szemüvegem, és azzal egészen másként
lát az ember, s hogy a szívem is tudja
az utat egy-egy utcába, ahol ismerős
vagyok, és van, akihez nem kell szólnom,
hogy beszélgessünk, és akad, aki a
maszk mögött is látja az arcom, egyébként
féltem, szerettem, tanultam, sebeztem, sebződtem,
szóval minden olyan volt, mint eddig, csak másképp,
de hát éltem már annyit, hogy éljek, miközben
élek, és reméljem azt, amiért elvesztettem a
reményt, most megtanultam szeretni találkozás
nélkül, de könyörgöm, 2020 fölött ne kényszeríts
erre, az ember egyszerű lény, szereti, ha legalább
kis világaiban rend van, a mellkasán nincs lyuk, és
abból nem látszik ki csenevész vitorlája, nem vihar
kell, nem szélcsend, csak szél, ugyan mi olyan nehéz
ebben, talán még te is megérted, bár te nem ember
vagy.