Farkas József György: Tábori György/George Tabori – Berlin

Tábori György (1914-2007) élete során volt újságíró, műfordító, forgatókönyvíró, rendező, még utolsó éveiben is állított színpadra új darabokat a Bertolt Brecht nevével fémjelzett Berliner Ensemble-ban. Hosszú életének jelentős hányadát német nyelvterületen töltötte, ahol George Tabori néven ismerte és szerette a színházlátogató, irodalomkedvelő közönség.


A Berlinben, végelgyengülés következtében elhunyt Tábori György Budapesten született, értelmiségi családban. Apja Tábori Kornél író, újságíró, a Pesti Napló szerkesztője, a bűnügyi riport magyarországi meghonosítója, bátyja Tábori Pál író volt. Hősünk Berlinben vendéglátást tanult, majd pincérként, később egy kávéház vezetőjeként dolgozott. A hitleri hatalomátvétel után visszatért Magyarországra, s a Ritz-szálló tisztviselője, majd egy londoni utazási iroda alkalmazottja lett. A zsidóellenes politikai környezet miatt 1936-ban Londonba emigrált. A második világháború alatt az angol hadsereg mellett Jeruzsálemből, majd Kairóból a BBC-t tudósította. 1947-ig a BBC-nél dolgozott, ezután átvándorolt az Egyesült Államokba, ahol eleinte Hollywoodban írt forgatókönyveket, elsősorban Alfred Hitchcock számára.
Amerikában ismerkedett meg Bertolt Brechttel, Leon Feuchtwängerrel és Thomas Mann-nal. 1970-ben Brecht felesége, Helene Weigel hívására tért vissza Európába, kezdetben Londonban élt, de Berlin, Bréma, München és Hamburg színházaiban is rendezett. 1987-90 között a bécsi Der Kreis színház igazgatója volt, 1989-től Ausztriában lakott. Vendégrendezett a bécsi Burgtheaterben, a lipcsei operában és több berlini színházban, mindenek előtt a Berliner Ensemble-ban.

Utolsó berlini lakhelyének, a Spree-parti Schiffbauerdamm 6/7 alatti háznak a bejáratánál domborművű portré őrzi emlékét, amely az ugyancsak a német fővárosban élő magyar szobrász, Varga Mátyás alkotása.

Tábori György végső nyughelye a dorotheenstadti temető (Berlin, Chausseestraße 126), ahol a német szellemi élet számos jelentős alakja alussza örök álmát. (Síremlékének alkotóját nem sikerült kiderítenünk.) Tábori archívumát a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémiára hagyományozta.

Néhány adalék munkásságához. Első regényét még Egyiptomban kezdte írni. A könyv 1945-ben jelent meg angolul, majd 1947-ben magyarul A köd mögött címmel. Amerikában született első drámája – Menekülés Egyiptomba – egy osztrák emigránscsaládról szól. A művet 1952-ben vitték színre New Yorkban, Elia Kazan rendezésében. 1987-ben mutatta be Bécsben Mein Kampf című darabját a festőnövendék Hitlerről. A német-zsidó tragédiát ábrázoló mű kiemeli hősének nevetséges groteszkségét, amely ma nem tenné lehetővé (?) hatalomra jutását. 1996-ban a budapesti Madách Színházban mutatták be az Utazás című rockoperát, amely Tábori írásából készült az 1956-os magyar forradalom 40-ik évfordulójára.
Rendezőként különösen Shakespeare, Brecht és Kafka darabjainak színrevitelével emelkedett ki, számtalan díjat, kitüntetést kapott. Claus Peymann, a Berliner Ensemble intendánsa hangsúlyozta: “Tabori halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Ilyen rendkívüli emberek csak  ritkán születnek”. A német újságok többnyire egész oldalas, fényképes tudósításban méltatták a magyar születésű polihisztor életművét, kiemelve egyebek között bölcsességét és nyitottságát, az emberek iránt táplált barátságát.


Nagyon köszönöm Rab Irén és Varga Mátyás segítségét, valamint Martina Ludwig fotóit.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2021. január 10.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights