Utassy József (1941-2010): „Írok hát igazat, árván…*”
Te meg a tenger
Én elkísérlek, el a tengerig.
Folyókat búcsúztatnak így a fűzfák,
megtorpannak a parton, lengetik
ágaikat, borulnak, gyönyörűm, rád.
A rengeteg víz megráng, remeg érted.
Velem a fűzek szomorúan nézik,
ahogyan átadod magad a kéknek,
s hűtlen hajód lassan tovafehérlik.
Minden mozog
Robog a hold, felhő,
fűben pocok szalad,
gyorsvonat csattog el
a csillagok alatt.
Ámulat
Farkasszemet néz
a Holddal egy kisfiú.
És pisil, pisil.
Hogy hogyan élek?
Lustán, akár a
lajhár, és iparkodón,
mint ezer hangya.
Tél, 1951
Itt ül a suszterájban.
Egy barna tölgyfalócán
sültkrumplit sózogat. Kint
nagypelyhű csillaghó száll.
Csizmák fényébe bámul.
Hallgatja, mit beszélnek
a pipával parázsló
parasztok: – „Nem, nem élet,
nem élet ez. Sanyargás!”
Szívük üres. Üres, mint
fejük fölött a padlás.
Itt ül a suszterájban.
Gyermek. Nincs szava. Hallgat.
Mit is tehetne mást még?!
Csináljon forradalmat?
Csak ül a suszterájban,
s egy barna tölgyfalócán
sültkrumplit sózogat. Kint
nagypelyhű csillaghó száll,
szél fúj, sötétedik, és
a hófüggöny mögül már
dereng a drótkerítés.
Szüret után
Pihen a prés.
Mustszag bódít.
Zenél a csönd,
hallgatom.
Szőlőszem és
részeg darázs
hempereg az
udvaron.
Kihallgatás
– Mondja, ezen a tüntetésen,
ahol született hős elég:
mi volt az Ön megbízatása?
– Csőcselék voltam, csőcselék!
Világ vagánya
Itt állok f e l p o f o z v a.
Kitiltva. Lefokozva.
Mellemről potyog az érem.
Nincs kedvem csúszni térden!
Vagyok a világ vagánya.
Vállamon iszonyat árnya.
Árulás ezüstje nem kell!
A nap: ingyen is fölkel.
Írok hát igazat árván!
A hold a hangulatlámpám.
*A 80 éve született költő emlékére. Forrás: DIA