Bartha György: A följelentő

Kalamár hazafelé menet azon kapta magát, hogy végig az úton a Hajnód nevű kocsma illemhelyének falán megpillantott „disznó” versike szövegét ismételgeti:

„Tra-ta-ta-ta tra-ta,
Tra-ta-ta-ta tra-ta…”

– A sarokig elfelejteni! – adta ki magának a parancsot. Odaért, és nem felejtette el.
– Még ötven lépés, és aztán vége!
Azt vette észre, hogy a „vers” ütemére lépdel. Italmérés elé ért. Bement. Kért egy féldecit.
– Csak szpecsiál vodka van! – figyelmeztette a csapos.
– Nem számít, töltsön!
Keskeny, sötét helyiség volt. Természetes fényt csak a bejárat felőli kirakat-ablak szolgáltatott. Előterét, úgy a terem egyharmadáig, a pult hosszanti irányban kettéosztotta. A pult belső végétől a hátsó falig két sor asztalt zsúfoltak be. Kalamár felmérte: ha helyet foglaltál, a hátadnál a szomszédos asztalhoz nem lehetett leülni. Sör nem volt, tehát vendég is alig. A csapos unatkozott.
Kalamár felhajtotta, csak úgy, a pult mellett állva az enyhén mosószóda ízű italt. Mutatta, hogy még egyet. A csapos újra töltött. Kalamár lekönyökölt a csatakos bárpult szélére. Bámulta a poharát.
– Az ördögbe…!
A pulton összekoccantak az üvegek.
– Van valami hézag? – lépett közelebb a csapos. Kezébe vette a vendég félig telt poharát, és szeme magasságában a fény felé tartotta.
– Semmi az egész – legyintett Kalamár. -Valami hülye szöveg motoszkál itt. (Erősen őszülő halántéka felé bökött.) Nem bírom elfelejteni…
– Előfordul az ilyesmi. Volt egy vendégem, egy szép napon beállított, hogy állandóan az jár a fejében: „ürü-bürü-fütty, ürü-bürü-fütty”, úgy, mint amikor beakad a tű a lemezen. Még álmában sem tudott szabadulni tőle. Aztán egyszer csak érte jött a mentő, és elvitték. Kényszerzubbonyt kellett ráadni…Magának hogy szól a szövege?
– Valami disznóság. A Hajnód budijában szedtem fel. Ott díszeleg a falon. Nem lehet nem elolvasni, ha oda bemegy az ember…
– Latrina-költészet? – csillant fel a csapos szeme. Ókori, mondhatni klasszikus műfaj. Már a Római Birodalom korában is virágzott. Pompeji vulkáni hamuból kiásott közbudijainak a falán is nemegy ilyen patinás szöveg olvasható. Bizalmasan a Kalamár füléhez hajolt:
– Idefigyeljen! Én gyűjtöm az ilyen szövegeket. Van már belőlük szinte egy egész notesszel. Tudja, mivelhogy egyszemélyben mindenes vagyok ebben a lebújban, nekem kell lemeszelnem az árnyékszéket. Hát, nem valami szívderítő foglalatosság! Sokat bosszankodtam az elején. Ma lemázoltam, holnap már teleírták, Tudja, a tiszta fal olyan hatással lehet ezekre a versfaragókra, mint az íróra a tiszta, fehér papírlap. Ösztökéli őket, hogy „írjál, írjál!” Aminek nem tudnak ellenállni. Ekkor előkerül a ceruzavég… Később aztán, mielőtt lemeszeltem volna a szövegeket, kezdtem feljegyezni őket ebbe a noteszbe. (A pult alól előkotort egy eléggé viharvert borítójú füzetecskét.) Ennyi lap már betelt…A maga szövege hogy szól?
Újra töltött a vendégnek, aki, szemmel láthatóan nem volt valami beszédes kedvében. Töltött magának is. Koccintott a vendéggel. Ittak. Kis idő elteltével, a keskeny pult fölött áthajolva, a vendég vállára ütött:
– Mást mondok. Tudja, mit? Itt van ez a tintaceruza. Most éppen tiszta a fal. Bemegy szépen, megnyálazza a ceruza hegyit, és leírja azt, ami a lelkit nyomja. Hátha kiírja magából, és megszabadul tőle. Én már olvastam ilyesmit. Valamelyik író, nagy fej, hangokat hallott, és addig nem volt se éjjele, se nappala, amíg tollat nem ragadott a kezébe, és ki nem írta magából a témát, amire ezek a hangok figyelmeztették. Itt a ceruza s a notesz…Na, menjen ügyesen!
A terem végében félkörfüggöny rejtette a toalett bejáratát. Kalamár, nem nagy meggyőződéssel (ez határozatlan léptein is látszott, ahogy elhaladt az asztalsorok között) nemsokára eltűnt mögötte. Amikor becsapódott az ajtó, a csapos óvatosan a telefonhoz lépett, tárcsázott, majd halkan, de tisztán tagolva a szavakat, hogy jól megértsék, beszélni kezdett:
– Halló, itt Füleki! Igen, a bármán…Hadnagy elvtárs, kérem szépen, azt hiszem, hogy elkaptam azt az alakot, aki mindenféle disznóságokat szokott írni a vécé falára… Most éppen odabenn van…Kérem?…Hogy micsináljak?
Füleki elvette a fülétől a kagylót, az arca elé tartotta, és megnézte közvetlen közelről, úgy, ahogy az amerikai filmekben szokás, amikor váratlan hírt közölnek a szereplővel.

2021. január 11.

Szóljon hozzá!