Rút szolga voltam, nem világmegváltó
csecsemő. Ablakon nézek be a mélybe,
ahol törpe papírtigris nyivákol
siralmasan, játékautó mászik rája,
s éplábú ólomkatona hetykélkedik.

Könnyeim pontos rajzot csipkéznek
a tiszta lapra körém. Szeszélyes hallgatásuk
néha vidám, máskor borús:
eljövendő idők szép szabálytalansága.

Benéznék létem hófehér ablakán.
Vakablak csupán, bárgyút vakít.
Egykor szolga, rabszolga voltam.
Ma szelíd vén ragadozóhoz hasonlatos,
kimért, komor, szomorú szabad vagyok.

Életünk igaz valóság, nem álom.
Nem mozdulunk, itt maradunk
kiegyenesedve. Várjuk a létezés,
a végtelen megmaradás bennünk
élő reményét. Tudom, bennünk megérik.

Vasárnap, 2015. január 11.