Kiss Székely Zoltán: Szerepjátékaim

Shakespeare Ahogy tetszikére hetvenkedem

Cserépmaszkokat tartottam magam elé,
Mint ógörög színházban,
tragikus vagy komikus phersust.
Áthangzott-e változó personám rajta?

Egy ember vagyok, a sokaságból,
meg nem nevezett személy,
egy ember, hetven téllel háta megett.

0. …Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő,
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár…

Megsértődhetnék azon,
ha valaki komédiásnak tekint,
De valóban az vagyok:
szerepet játszó komédiás –
egy ember, a sokaságból.

1. Első a kisded, aki
Dajkája karján öklendezik és sír.

Akár a link Jónás.
Tárziszba szaladtam volna a feladat elől.

Voltam serkenő szakállú tanító.
Igaz(talan)ok álmát aluvó,
csendes tavon ringó ladik mélyén.
De kidobtak abból a bölcsőnyi ö(l)(böl)ből
a ránkzúdúló vihar közepett.
A többiek szabadultak így terhemtől.

2. Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
Táskás nebuló: csigamódra és
Kelletlen mászik iskolába.

Tudtam-e Istent? Aligha.
Hallani így nem is voltam képes őt.
Az ilyet előbb-utóbb kidobják
valahol valamikor valamilyen hajóból.

A cet gyomrában? Nem volt kit megszólítani.
Magam voltam, s néha ma is az vagyok…

3. Mint a
Kemence, sóhajt a szerelmes, és
Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.

A gondoskodó anya elengedhetetlen
az újszülött számára, s később is.
Az anya ö(bö)l nélkül életre szólóan
sérültté válhat a gyermek.
Nekem sorsom megkegyelmezett…

Szerelemmel is hitegettek,
s én hittem álnoknak rogyásig.
Csúf csellel vertek agyon, nagyon.

4. Jön a párduc-szakállú katona:
Cifra szitkok, kényes becsület és
Robbanó düh…

Plautus katonája hetvenkedett bennem is.
Durva, ostoba, hencegő mániákus.
Akaratomat másokra kiterjesztettem,
hülyeségeim másokra kényszerítettem.
S váltam hiúságom áldozatává.

De őrnagy nem voltam soha.
Bár egyenlőtlen küzdelemben
életem abszurditásba hajlott.
De ott, a cet gyomrában
megtanultam …imádkozni.
Most már tudom, nincs mód futni előle.

…s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
De te se futhatsz, Isten, énelőlem,
habár e halban sós hús lett belőlem!

Akkor a sötétségben nem csak
borzalmas félelmem, fájdalmam volt,
de megszületett küszködő imám.

Csapkodj hát, csapkodj, ostorozva bölcsen,
hogy amit megfogadtam, ne felejtsem,
mert aki éltét hazugságba veszti,
a boldogságtól magát elrekeszti.

5. És jön a bíró:
…Szigorú szem és jól ápolt szakáll:
Bölcseket mond, lapos közhelyeket,
S így játssza szerepét.

És mégis, hiába jött a kötelesség-teljesítő,
nem tudtam megújulni, s így örömben,
szeretetben is a hiány voltam.
Zordon próféta maszkja voltam,
szép szavakkal ostoroztam,
fölemelt mutatóujjal hirdettem a szót.
S ha megértették – bosszankodtam.

6. A hatodik kor
…Orrán ókula, az övében erszény,
…combjain tágan lötyög a
Jól ápolt …nadrág; férfihangja
Gyerekessé kezd visszavékonyodni…

Mi maradt ezek után?
Rendes feltámadás duzzogása?
Hűsöltem nagyratörő nagylelkű(?)
tökindák nagylevelű árnyékában.
S tévesztettem magamat szerepemmel.

De álarcok nélkül létezni sem tudok.
(Szerepet játszunk mindahányan –
csak túlságosan ránk ne kövesedjen.)

Mikor a hal nagyot ficánkol,
visszarúgni dupla talppal
végétre csak ennyi:

…a hal Jónásnak fáj, Jónás a halnak.

7. A végső jelenet,
…Megint gyermekség, teljes feledés,
Se fog, se szem, se íny – tönkremenés.

Hetvenesztendőnyi (babiloni?) fogság.
Menekülhetsz a feladat elől a világ végére,
tanulhatsz újra imádkozni,
mennydöröghetsz Ninivének,
és kivonulhatsz a tökinda alá.
Kezdem érteni, hogy az élet
nem kényelem és földi boldogság.
Mert különbséget kell tegyek
…jobb és bal kezünk között…

Sok maszkot felpróbáltam már,
s azok ellenkezőjét is.
De, melyik szerepem vagyok?
– egy kicsit mindegyik – létezem.

Megkérdezetnek lenni?
Akkor nem lelepleződnek a maszkok,
de megtelnek egyszerű és tiszta élettel.

Javítgatom szüntelen szerepeimet,
kénytelen vagyok. Valamelyiknél
(legalább) (időleg) megállapodni?
Cserépmaszkként tartom magam elé őket.
Áthangzom-e (per-sonare) saját magam?

2020. január 3.

2021. január 13.

2 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    “Ez jó mulatság, férfimunka volt…” Gratulálok!

  2. Kiss Székely Zoltán:

    Köszönöm.

Szóljon hozzá!