Kiss Székely Zoltán: Szerepjátékaim
Shakespeare Ahogy tetszikére hetvenkedem
Cserépmaszkokat tartottam magam elé,
Mint ógörög színházban,
tragikus vagy komikus phersust.
Áthangzott-e változó personám rajta?
Egy ember vagyok, a sokaságból,
meg nem nevezett személy,
egy ember, hetven téllel háta megett.
0. …Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő,
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár…
Megsértődhetnék azon,
ha valaki komédiásnak tekint,
De valóban az vagyok:
szerepet játszó komédiás –
egy ember, a sokaságból.
1. Első a kisded, aki
Dajkája karján öklendezik és sír.
Akár a link Jónás.
Tárziszba szaladtam volna a feladat elől.
Voltam serkenő szakállú tanító.
Igaz(talan)ok álmát aluvó,
csendes tavon ringó ladik mélyén.
De kidobtak abból a bölcsőnyi ö(l)(böl)ből
a ránkzúdúló vihar közepett.
A többiek szabadultak így terhemtől.
2. Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
Táskás nebuló: csigamódra és
Kelletlen mászik iskolába.
Tudtam-e Istent? Aligha.
Hallani így nem is voltam képes őt.
Az ilyet előbb-utóbb kidobják
valahol valamikor valamilyen hajóból.
A cet gyomrában? Nem volt kit megszólítani.
Magam voltam, s néha ma is az vagyok…
3. Mint a
Kemence, sóhajt a szerelmes, és
Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
A gondoskodó anya elengedhetetlen
az újszülött számára, s később is.
Az anya ö(bö)l nélkül életre szólóan
sérültté válhat a gyermek.
Nekem sorsom megkegyelmezett…
Szerelemmel is hitegettek,
s én hittem álnoknak rogyásig.
Csúf csellel vertek agyon, nagyon.
4. Jön a párduc-szakállú katona:
Cifra szitkok, kényes becsület és
Robbanó düh…
Plautus katonája hetvenkedett bennem is.
Durva, ostoba, hencegő mániákus.
Akaratomat másokra kiterjesztettem,
hülyeségeim másokra kényszerítettem.
S váltam hiúságom áldozatává.
De őrnagy nem voltam soha.
Bár egyenlőtlen küzdelemben
életem abszurditásba hajlott.
De ott, a cet gyomrában
megtanultam …imádkozni.
Most már tudom, nincs mód futni előle.
…s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
De te se futhatsz, Isten, énelőlem,
habár e halban sós hús lett belőlem!
Akkor a sötétségben nem csak
borzalmas félelmem, fájdalmam volt,
de megszületett küszködő imám.
Csapkodj hát, csapkodj, ostorozva bölcsen,
hogy amit megfogadtam, ne felejtsem,
mert aki éltét hazugságba veszti,
a boldogságtól magát elrekeszti.
5. És jön a bíró:
…Szigorú szem és jól ápolt szakáll:
Bölcseket mond, lapos közhelyeket,
S így játssza szerepét.
És mégis, hiába jött a kötelesség-teljesítő,
nem tudtam megújulni, s így örömben,
szeretetben is a hiány voltam.
Zordon próféta maszkja voltam,
szép szavakkal ostoroztam,
fölemelt mutatóujjal hirdettem a szót.
S ha megértették – bosszankodtam.
6. A hatodik kor
…Orrán ókula, az övében erszény,
…combjain tágan lötyög a
Jól ápolt …nadrág; férfihangja
Gyerekessé kezd visszavékonyodni…
Mi maradt ezek után?
Rendes feltámadás duzzogása?
Hűsöltem nagyratörő nagylelkű(?)
tökindák nagylevelű árnyékában.
S tévesztettem magamat szerepemmel.
De álarcok nélkül létezni sem tudok.
(Szerepet játszunk mindahányan –
csak túlságosan ránk ne kövesedjen.)
Mikor a hal nagyot ficánkol,
visszarúgni dupla talppal
végétre csak ennyi:
…a hal Jónásnak fáj, Jónás a halnak.
7. A végső jelenet,
…Megint gyermekség, teljes feledés,
Se fog, se szem, se íny – tönkremenés.
Hetvenesztendőnyi (babiloni?) fogság.
Menekülhetsz a feladat elől a világ végére,
tanulhatsz újra imádkozni,
mennydöröghetsz Ninivének,
és kivonulhatsz a tökinda alá.
Kezdem érteni, hogy az élet
nem kényelem és földi boldogság.
Mert különbséget kell tegyek
…jobb és bal kezünk között…
Sok maszkot felpróbáltam már,
s azok ellenkezőjét is.
De, melyik szerepem vagyok?
– egy kicsit mindegyik – létezem.
Megkérdezetnek lenni?
Akkor nem lelepleződnek a maszkok,
de megtelnek egyszerű és tiszta élettel.
Javítgatom szüntelen szerepeimet,
kénytelen vagyok. Valamelyiknél
(legalább) (időleg) megállapodni?
Cserépmaszkként tartom magam elé őket.
Áthangzom-e (per-sonare) saját magam?
2020. január 3.
2021. január 13. 06:59
„Ez jó mulatság, férfimunka volt…” Gratulálok!
2021. január 14. 12:12
Köszönöm.