Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (110.)

Barátság, kultúra és emlékezés. Deák Tamás író és Nagy István zeneművész emlékezetére.
(Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, Alutus 2016, szerkesztették Varga László, Borsodi L. László. A borítótervet Ráduly Margit készítette Asztalos Sándor fotóinak a felhasználásával. Fényképek: Kelemen Csaba András.)

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium évkönyve a 2018-2019. tanévről
(Csíkszereda 2020, szerkesztették Borsodi L. László, Bara Katalin, Kolozsváry Katalin, Orbán Zsolt. A borítótervet Ráduly Margit készítette.)

Két könyv, azonos formátum, száz illetve kettőszáz ötven oldal. Az első mindenképpen rendhagyó és amint öt esztendővel ezelőtt, 2016 januárjában ott üldögéltem egykori iskolám dísztermében, hallgatván  az előadásokat, eszembe jutott egy kolozsvári emlék, valamikor a múlt század hetvenes éveinek az elejéről.
A Mikó-kert alatt, a klinikák túloldalán, az egyik kitárt ablakú, régi házból csak úgy áradt a zene. És nem akármilyen, hanem operaáriák. Ki lakik itt? – kérdeztem a házigazdámtól, nem kolozsváriként, hanem olykor a városba felugróként éppen azt, amit a Szamos-part mellett amúgy mindenki tudott.
Deák Tamás – hangzott a válasz és akkor már egyáltalán nem lepődtem meg a szokatlan szenvedélyen, hiszen olvastam az 1971-ben a Kriterionnál megjelent Egy agglegény visszaemlékezései-t, amelynek ironikus-szellemes-pajzán mondatai nemcsak a lányokhoz-asszonyokhoz, hanem a zenéhez is kapcsolódtak. Más volt ez, mint Szabó Gyula Gondos atyafiságának vaskos, népi erotikája, dehát a kolozsvári UTUNK, ahová mindketten írtak, sokféle stílusú alkotót nem csak ötvözött, hanem amint a rendszerváltás után kiderült, témát kinált az irodalomkritikán kívül az állambiztonsággal folytatott levelezéseknek is.
De miért került az aradi származású, temesvári neveltetésű, Kolozsváron élt és Budapesten elhunyt Deák Tamás (1928-1986) halálának 30. évfordulójával kapcsolatos megemlékezés Csíkszeredába? A titkot azonnal meg is fejtette Varga László iskolaigazgató, ott a helyszínen: Deák Tamás a Kolozsvári Magyar Operában művészeti titkárként is dolgozott és a nála húsz évvel idősebb Nagy Istvánhoz (1907-1983), az intézmény karnagyához, a Bartók és Kodály munkásságát ugyancsak jól ismerő neves muzikológushoz, egykori csíkszeredai zenetanárhoz több évtizedes baráti szálak fűzték. “Mindkét személyiség hitt az alkotó értelmiség társadalmi felelősségében és a közművelődés fontosságában. Nagy István tevékenyen részt vett a korszerű zenei tömegnevelés, a dal- és énekkari kultúra kialakításában, Deák Tamás pedig magas színvonalú esszéivel, műfordításaival, tanulmányaival a világirodalom legjobb szerzőit, legértékesebb műveit hozta közelebb a magyar olvasókhoz. Ők ketten a magyar és román megbékélés őszinte híveinek bizonyultak, miközben mindketten egységes magyar nemzeti kultúrában gondolkodtak, mint alapvető és magától értetődő hovatartozásban.” – mondta az igazgató és voltaképpen nem tett mást, mint napjaink romániai magyar alkotóira is érvényes korparancsot fogalmazott meg: a világra nyitottan, a szomszédos kultúrák értékeire érzékenyen, saját szellemi alkotásokkal szolgálni azt a közösséget, amelyből vétettek.
A MÁG másik kiadványa azoknak az évkönyveknek a sorozatát folytatja, amelyekből majd a következő nemzedékek részletes és pontos, tényeken alapuló iskolatörténelmet írhatnak.

2021. január 15.

Szóljon hozzá!