Becze Zoltán: Erdélyi székelyek és magyarok a nyári olimpiai játékokon

(Csíkszereda, 2019. Megjelent a Bethlen Gábor Alap és több helyi cég támogatásával.)

Amikor Becze Zoltánnal összefutok, mindig elmondja: a múlt század kilencvenes éveinek a végén készítettek egy nagyobb felmérést, hogy a csíkszeredaiak elsősorban honnan szerzik a friss információkat és az derült ki belőle, hogy több mint 80 százalékban a Csíki TV-ből.
Frissnek frissek voltunk, az igaz, de az elméletben 19,15-kor kezdődő napi híradóval percnyi pontosak már nem annyira. A nézők megbocsátották nekünk a kisebb-nagyobb csúszásokat, még akkor is, ha nem tudták, hogy nap mint nap milyen rohammunka folyik a háttérben. A hokirajongó városban, Csíkszeredában a Sportklub eredményeit úgyszintén innen tudták meg először, sőt nem egyszer azt is elkövettük, hogy a kulcsfontosságú bukaresti mérkőzéseket videokazettákra vettük, majd amint az éjszakai fővárosi gyorssal megérkeztek a városba, azonnal be is játszottuk. Becze Zoltán (1962) és Fülöp Zoltán tanár úr (1931-2014) gyakran elkísérték a csapatot, ott helyben kommentáltak, majd a Zoli által éveken át szerkesztett Sportszerda című műsorba egymásután hívták be az érdekesebbnél-érdekesebb vendégeket. Hogyha Zoli ráharapott egy témára, azt nem engedte el, háromszázhatvan fokban megforgatta és mindig talált valami újdonságot. Amikor a piackapitalizmus megpörgette, majd az így keletkező örvényben elsüllyesztette a Csíki TV-t, más, egykori tévés munkatársamhoz hasonlóan, ő sem hagyta magát, Olimpia Stúdió néven filmegyesületet alapított, videokamerára pályázott, megtanult filmezni, digitálisan vágni és nekilátott nem csupán dokumentumfilmeket gyártani, hanem könyveket is írni. Persze, elsősorban sporttémákról, de nem csak.
Édesapja, Becze Antal matematika tanár hagyatékát felhasználva készített nem is egy filmet Márton Ferenc csíki festőművészről, mindaddig, amíg az illető vissza nem került a köztudatba. Egykori iskolájának, a Márton Áron gimnáziumnak a történetét úgyszinten mozgóképekké alakította, akárcsak városának, Csíkszeredának az évszázadait, a madéfalvi és a csíkszentdomokosi veszedelmeket.
És a jégkorongtól indulva, alaposan beásta magát Székelyföld sporttörténelmébe, kialakítva a maga sportújságírói és sportdiplomáciai kapcsolathálóját, amelyek révén nemcsak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság múzeumaiba, hanem több országos levéltárba is eljutott. Filmet készített a Parajdon anyakönyvezett Keresztes Lajos birkózóbajnokról (1928), annak tanítványáról, a korondi születésű Lőrincz Mártonról (1936), Molnár Endre vízilabda-kapusról (1976) és Novák Károly Eduárd kerékpárosról (1976), aki olyannyira nem hagyta legyőzni magát az élet megpróbáltatásaitól, hogy manapság saját képességeinek és kitartásának, az általa kivívott országos és nemzetközi elismerésnek köszönhetően Románia ifjúsági és sportminisztere. A modern olimpiák történetében több mint kétszáz erdélyi és magyar sportoló tette le a névjegyét. Közülük negyvenheten az ötkarikás dobogóra állhattak, olimpiai érmet szereztek, tizenöten pedig olimpiai bajnokok lettek, a történelem meghatározta országok színeiben.
Ha Erdély néven indultak volna, a világranglista 33. helyén állnának a 208 nemzet közül – írja Zoltán és el kell neki hinnünk, mert ha valaki alaposan utánanézett mindennek – akkor ő biztosan.