A KALAP

Szövegét írta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
Zenéjét szerzette: ÖTVÖS ADORJÁN

A Fasor Kabaréban énekli Szőllősi Rózsi

Egy kalapról szól ez az ének
S e pár együgyű fura rim
Figyeljenek reá szelíden
Ó hölgyeim és uraim.
Gazdája csákót tett fejére
De ő a fogason maradt
Az előszoba fogasán volt
Ez a kalap.
Egy szürke, fess civilkalap.

Azóta várt, várt az urára
Unalmas volt az élete
Bélése csöndesen kifestett
Szélét fehér por lepte be
Bizony megvénült és megőszült
Olyan volt, mint egy lomha agg,
Hogy bóbiskolt a bús homályban, A vén kalap,
A vén és elzüllött kalap.

Egy légy repült reája néha,
De mindjárt tovább ballagott,
Majd egy dühös moly hullt beléje
S rágcsálta a rongy szallagot.
Egy szúnyog jött s azt mondta: zizü
Zizü, bölcsen ezt mondta csak.
S várt ősszel, nyáron és tavasszal
A jó kalap,
A jó és hűséges kalap.

Később édes lakást vett benne
Egy önző és mogorva pók,
S ekkor kitörtek a szivéből
Keserű, fájó, furcsa szók.
Mi lett belőlem boldog isten,
A sors haragja hová csap?
Voltam civilfej koronája
Én bús kalap,
Koldus és gyászoló kalap.

Mult éjjel a gazdája távol
Tűzben, viharban elesett.
A kalap szive összedermedt
S sírdogált is egy keveset.
Aztán egy szél a földre lökte
Holdfényben égtek a falak
így halt meg az előszobában
Szegény kalap,
Szegény, szegény, szegény kalap.

Színházi Élet, 1918/32