A boldogság törékeny,
egynyári pillangó,
melyet kiskorod óta kergetsz
át a réteken, nádason,
vizenyős pázsiton,
néha már csak színes képét,
mert el-eltűnik a repedésekben,
gazok közé keveredve
s ha mégis rátalálsz,
megvagy! kiáltással lecsapsz rá,
két tenyered közé lapítva,
már csak hímpora ragad rád,
a volt-nincs szép
elfújható maradéka.

Szóval,  így nem jó.
Inkább óvatosan kerülj mögéje,
akárha meglesnéd
és szívrepesve,
sajgó vággyal
némán ujjongva nézd,
nézd, nézd, mint aki
egyebet nem tehet.