Nászta Katalin: Egyszerű dal a múltszázadból

én nem tudtam azt, kérem
énekli csacskán a bájos
s mert fiatal és szép
-mindent megbocsátok!
fújja a férfi s a nép

illékony a báj, kegyetlen, kacér
magához láncol, derekához mér
ilyen, olyan ruhát is ölt

kard ki! kiáltja az amazon, öreg
csontjai fölött szavai már
csupaszon zörögnek

óvd beszéded a cifraságtól
ne rajzolj a szélbe
világot utánzó cifra világot
szemfényveszted azt
aki olyat még nem látott

megfested meztelen keblét a lánynak
ifjú, öreg csábul ezt látva
– kinek eddig letakart jutott –
ellopod ízét boldogságának
mikor a sarkon beléd botlik
ahhoz hasonlít, akit látott

olyan szép volt a lány!
bolonddá lesz tőle a zsivány
megkergülten kujtorog utána
ki tudja mit tesz, és meg sem bánja
ha nem lesz övé a leányka

szétvágsz-összeraksz tagokat
kifacsarsz mozdulatot
világot visszásat festesz
kívántatod, ami romlott
s mire mentené magát az ember
késő – elkárhozott

tiltja a jó öreg parancsolat
rajzolni, amit láttál, olyat
engedd, hadd fedezze fel
kinek nem jut olyan sok belőle
magának az is a világot

2021. január 11.

2 hozzászólás érkezett

  1. B.Tomos Hajnal:

    Egyszerű, de nagyszerű !

  2. Nászta Katalin:

    Köszönöm!

Szóljon hozzá!