Vidék és társadalom. Domus csoportos kutatási programok

(Státus Kiadó, 2019, szerkesztette Bodó Julianna, KAM – Regionális és Antropológiai – Kutatások Központja – Csíkszereda)

Think tankek. Gondolat-tartályok. Magyar kifejezéssel hadd nevezzük inkább agytrösztöknek. Valamikor az Egyesült Államokban alakultak ki, és olyannyira elterjedtek, hogy manapság már több mint nyolcezer működik belőlük a világon. Európában is legalább kétezer.
Egyrészt szakértői véleményekkel szeretnék alátámasztani a politika döntéseit. Másrészt a nyilvánosságnak szeretnék elmagyarázni, és a különböző társadalmi csoportok által elfogadtatni, amit a politika már amúgyis eldöntött. Még akkor is, ha a döntés ötletszerűen, vagy szokatlan elméletek alapján született meg. Sőt mi több, ilyenkor még jobban meg kell nyomni a gombot.
Mi itt, Erdélyben, leginkább a Magyarországról átsugárzott, vagy áthírportálozott médiában szoktunk találkozni velük.
A Nézőpont Intézet, a Századvég, az Alapjogokért Központ a kormány nézeteit igyekeznek magyarázni uniós, migráns, alkotmányjogi és mindenféle más kérdésben.
A Political Capital, a Republicon, a Policy Solutions és az IDEA intézetek az ellenzék, leginkább a baloldal véleményét próbálják alátámasztani.
Ez utóbbiakat állítólag a Soros-féle globalista hálózat tömi ki pénzzel. Az előbbiek a kormánypénzekből, pontosan a magyarországi költségvetésből kapnak nagy megrendeléseket.
Mindkét fél készít közvéleménykutatásokat, amelyeket azzal az időtlen megjegyzéssel érdemes tudomásul venni, hogy minden szentnek és álszentnek maga fele hajlik a keze. Ahogyan Churchill mondta egykoron: „csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.” Dehát állítólag már ebben sem lehet hinni, mármint az irodalmi Nobel-díjas angol miniszterelnöki mondásban, mert a legújabb kutatások szerint puszta legenda, valamikor a második világégésben, a német és angol hírháborúk rádiós szerkesztőségeiben keletkezett ez a szellemes szófűzés.
De azért léteznek olyan adatsorok, olyan következtetések, amelyekben mi itt, Erdélyben, valóban hihetünk. Azok a KAM vizsgálatai, tanulmányai, az évek, évtizedek során megjelentetett rengeteg könyve. Az intézménybe tömörült társadalomkutatók ugyanis roppant kényesek a szakmai minőségre és a mindennapi politikától való kellő távolságtartásra, a világ tudományos életével való kapcsolathálókra.
Annak idején, még 1979-ben, nem éppen szokványos körülmények között, Csíkszeredában jött létre egy olyan kutatócsoport, amely a korabeli, erősen központosított felszín nagyotmondásai és közhelyei alatt próbálta vizsgálni a maga valóságában a hétköznapi társadalmat. Megfigyeléseik néprajzi vonatkozásait ugyan még eltűrték, de azokban az években, amikor a társadalomtudományok egyetemi oktatását is megszüntették, szinte magától értetődő, hogy a közgondolkodásból is ki szerették volna iktatni mindazt, ami eltér a hivatalos ideológiától.
Igy a KAM virágkora csupán a romániai rendszerváltás után köszöntött be, de akkor sem egyik pillanatról a másikra. Hiszen nem kis időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg az immár demokratikus alapokon nyugvó vezetés és a politikai vitáktól egyáltalán nem mentes székelyföldi és erdélyei magyar közélet rájött arra, hogy nagy szükség van a rendszerszintű gondolkodásra, az intézményesített felmérésekre, a sok-sok változó-alakuló egyéni sors mögött mégiscsak vizsgálható társadalmi törvényszerűségek állnak. A KAM több munkatársa azóta ott munkálkodott a Sapienta megalakításánál, kezük alól a fiatal társadalomkutatók több olyan nemzedéke került ki, akik vagy az akadémiai szférában jelentik az utánpótlást, vagy saját kisebb-nagyobb közösségeikbe hoztak új szemléletet, de mindenképpen jóval szélesebb hatósugarúvá, sokoldalúbbá tették a mindeddig elsősorban irodalomközpontú erdélyi értelmiségi létet.
A KAM-könyvek ingyenesek. Ha a vírusjárvány után valaki beugrik a Sapientiára, akkor többet is elvihet belőlük. Gondolkodni tanítanak és leginkább arra, hogy tágabb összefüggésekben, helyi és regionális jövőkép keresésekben miként képzeljük el a huszonegyedik századi, valós székelyföldi életét.