Áttetsző test gyanánt, avas lépteimmel
ködbe vesző utakon vándorlok már.
Riasztalak túlexponált képeimmel?
Hímpirók megfagyott éneke vagyok. Bár

tétova futásom a macskaköveken
visszhangzik még, elhangolt zongora ütem.
Átvérző, túl szoros kötés van sebemen.
Szárazra vetett tátogás. Pisla tüzemen

valami elég? Helyettem tisztul. Szólal.
Történik. Becsapódik. Emléket kavar.
Nyugtat, s kínoz. Ápol? Kitakarja, sóval
szórja sebem. Rajta a vastagodó var,

emléket feledtetve gyógyítgat, talán.
Lábam alól taposott dalként elvinnyog.
(Összegyűrt lelkem simogatja a talány.)
Nyugodtan szemem közé néz. És nincs indok.

Lassan mindenki kilép a képkeretből.
Álruha lehull. Rímtermő fám is pusztul.
Marad egy maroknyi gyász. Képzeletemből
szüretelő ősz elillan, putonnyostul…

2021. január 13.