Kuruczné György Zsuzsanna: Amikor Csíkba’ megszülettem

(Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007, lejegyezte, szerkesztette Tóthné Barcs Ágnes, a fotókat készítette Kurucz István, Takács Éva, Tóth Bence)

Négy esztendővel ezelőtt jelent meg a Gaál András (1936) festőművészről írt monográfiám, és ebben egykori csíkszeredai rajztanárom a Nagy Imrével (1893-1976) kapcsolatos emlékeiről is szólt.
Felidézte, hogy 1962 őszén az akkor már hetvenedik életévéhez közeledő, kevés szavú, meglehetősen zárkózott zsögödi festővel hosszabb időt töltöttek együtt a hegyekben, rajzoltak, festettek és beszélgettek.
”Egyik nap meglátogatott a későbbi feleségem a barátnőjével, két napot négyesben töltöttünk. Miután a lányok elmentek, azt mondta nekem, figyelj ide, én nagyon megbántam azt, hogy nem nősültem meg, nem lett családom. Hát én azt tanácsolom neked, nősülj meg.”
Apor Mária (1935-2018), festményeinek immár örökéletű modellje, Kacsó Edit róla készített 2003-as dokumentumfilmjében, az RTV magyar adásában viszont arról beszélt, hogy a zsögödi festő a házasságban, a családban a művészi kiteljesedés korlátait látta és mindennek bizonyítására egyik kortársának a példáját hozta fel.
Komoróczy György (1942) 2011-ben megjelent interjúkötetében Apor Mária azt is részletezi, hogy a nála több mint negyven évvel idősebb művész megkérte a kezét, de tekintettel a korkülönbségre és saját jövőjére nemet mondott.
János Pál (1921-2018), egykori csíki múzeumigazgató, Pataki Imre (1932 -2010), korabeli Hargita megyei néptanács alelnök, Kányádi Sándor (1929-2018) és más kortársak, akik már szintén nincsenek az élők sorában, különböző visszaemlékezéseikben a festő magánéletének ezeket az érzékeny részeit nem érintik.
Nagy Imre saját feljegyzései, amelyeket Kányádi Sándor rendezett könyvbe, 1955-ben zárulnak. Az említett könyveken, filmeken kívül Szabó András (1953) képzőművész, immár nyugdíjba vonult főmúzeológus, a Nagy Imre hagyaték kurátora, életművének számbavevője, leveleinek tanulmányozója, átfogó Nagy Imre könyv szerzője tud a legtöbbet róla, tényekkel is alátámasztva életének, munkásságának sok-sok apró részletét, amelyek azonban még mindig tartogathatnak meglepetéseket.
Annyi bizonyos, hogy Ferenczes István (1945), a Székelyföld folyóirat nyugalomba vonult főszerkesztője nagy szolgálatot tett azzal az utókornak, hogy Nagy Imre nevelt lányának, Kuruczné György Zsuzsának az emlékiratait megjelentette, mert e tekintetben is rengeteg legenda kapott lábra.
Nos, amit valóban érdemes tudni: Zsuzsa 1925 februárjában született Zsögödön. Édesapja, György Béla iskolaigazgató feleségével, Nagy Annával, a Nagy Imre testvérével visszatelepedett a Gyimesekbe, ahol az édesanyja alig harmincéves korában elhunyt. György Béla újranősült, Zsuzsika nehezen viselte a mostohaanyai felügyeletet és visszatért Zsögödbe, ahol nagybátyja, Nagy Imre gondoskodott róla az évek hosszú során át. Mindez egyértelműen kiderül ebből a még száz oldalt sem kitevő, élménygazdag leírásokban roppant gazdag könyvből, amely a történelem nagy fordulatait is visszatükrözi az egyéni életsorsokon keresztül.
2007-ben a zsögödi Nagy Imre képtár zsúfolásig megtelt a könyvbemutatóra és ahogyan előtörtek az emlékek, ahogyan néztük a képeit, mintha láttuk volna a festőt magát is, amint rövidujjú ingében, kötött mellényében, bársonynadrágjában, arcán azzal a huncut-hamiskás mosolyával ránk szól: uraim, legyen elég már a szövegből. Dolgozni kell!