Komoróczy György könyvéről

1. A pestis (vagy napjainkba helyezve a kerettörténetet, a koronavírus) elől menekül egy kisebb társaság. Férfiak a kor ruháiban, az asszonyok fején, ki tudja miért, dús virágdíszes kalap, olyasmi, mint a szecesszió olajképein. Az idő nehézkes, súlyát, és nem múlását érzik az utasok. A járvány annál gyorsabb. A vidéket, amin áthaladnak, jól ismerik, mindamellett tiszteletlenség lenne mondanunk, hogy unalomig. Persze hogy félnek, mert ki nem fél ezekben a francos időkben, amikor a halál egyetlen suhintására ezrek dőlnek el és lesznek por azontúl.
2. De ha nem e sietős elmúlás fekete ikonját hagyták maguk mögött az imént, hanem Gödör Gyurit, aki olykor még saját lábába is belevág, akkor még a borzalom is emberi értelem szerinti formát kap, akár ki is lehet kacagni. És ez csupán egyik paradox reakciója az emberi viselkedésnek, amely a lehetetlent a komikummal békíti össze.
3. Anekdota volt, van, lesz, így is túlnő biológiai korlátainkon. Ezért szeretem időnként újraolvasni a Canterbury meséket vagy Boccacciót, mindkettő anekdoták hegye, ami még halmazként is nagy élményem lenne. Hát még így, szerzőjük zsenijéhez, logikájához idomulva!
4. Van egy 19. századi alakja a cseh irodalomnak, akit Esterházy Péter barátja és céhes társa, Bohumil Hrabal – és persze az egész világ – ismer. Tehát nemcsak az irodalom főrendje, hanem az olvasók is. A népség, papság, katonaság. Úgy hívják, Jan Neruda. Van egy Pablo Neruda is e szövevényes történetben, ők ketten nem apa-fiú vagy nagybáty-unokaöcs. A Nobel-díjas chilei költő a cseh író iránti rokonszenvből vette fel művész- vagy újabb családnevét, ezt csak később és véletlenül tudtam meg, azután, hogy beleolvastam a Történetek a régi Prágából című Jan Neruda-kötetbe. Mindmáig nem tudom, miért alakult így ez az egész, mert ha Pablo N. annyire kedvelte az európai irodalmat, akkor lehetett volna P. Aragon vagy P. Eluard, P. Apollinnaire, de akár a mi Németh Lászlónk vagy Krúdynk nevét is fölvehette, ha akarja.
5. Krúdy és Jan Neruda műhelye egyébként sokban közös. Mindketten roppant szeretnek anekdotázni. Lehet, mégis megvan az egyik oka az átkeresztelődésnek. A költő, aki az araukánfenyők patetikus nyugalmát kedvelte, ki tudja, tényleg ennyire rajongott Közép-Európáért? Könnyed vagy csak annak látszó történeteiért? A meséért, ami valóságosságát épp valóságtartalma tartja szinten s a poézis derűje fényez?
6. Prága behelyettesítése. Jan Neruda könyvét így ajánlja be a szerkesztő: Aki volt már ott, minden bizonnyal járt a Mala Stranán, azaz a Kisoldalon is, hiszen csak át kell menni a nevezetes Károly-hídon a vár felé, és már ott is vagyunk az ódon házak között. Ennek a réges-régi prágai városrésznek a polgárai elevenednek meg (a novellákban).
7. Bármennyire is különös, a szöveg helyiesíthető. Pontosabban udvarhelyiesíthető. A Mala Strana helyett a Kossuth utcát mondaná az idegenvezető, ami az idő s a történelem logikájával nem törődve hirtelen a Rákóczira vált. A Károly-híd nálunk a kultúrházi réceetető, ahonnan belépsz a sétatérre, amit a lokálpatrióta önérzet okán nagy S-sel kell írni. A vár hasonlóképpen a város, a hely történelmének egyik nevezetessége, a Székely támadt, amire a véres rím Háromszéken csattan: Székely bánja. Az ódon házakkal van egy kis baj, nálunk ez az ódonság legfönnebb kétszáz év, a templomok se sokkal idősebbek. Itt e valódi díszletek között éldegélnek a jókedvű s persze a mord, sőt, mordabb udvarhelyiek. A szerző már könyvének címében bejelenti, őt a jó kedélyűek érdeklik. De hát ezért anekdota az anekdota: hogy kacagtasson, még ha – mint mondtuk – ragállyal terhes is a lég.
8. Ez így nem egészen pontos, mert Komoróczy még jóval a járvány előtt, sok évtizede már gyűjtögeti a város vidám történeteit. A műhelytörténetet el is mondja: „…a humoros történetek összegyűjtésének ötlete az idősebb udvarhelyiek által ismert néhai Schiau Cornéltól, az egykori József Attila helyiipari vállalat főgépészétől származik. Ő egy alkalommal a Fényes vendéglő söntésében szó szerint ezt mondta a szerzőnek: „Te Gyuri, az nagyon jó és szép, hogy te írni nyelvművelő cikk az újságba, ( K.Gy. közismert nyelvművelő, a megyei, majd a helyi lapban a szép és helyes magyar beszéd érdekében indított sorozatot – sz.m.), de amellett le kéne írjad az a sok marhaság, mi történt az évek alatt a József Attilánál meg összevissza a városban, az a sok hecc, amikor az egyik a másikkal kib@szni, lenni belőle volum egy, majd volum kettő, és lenni azoknak nagy siker itt, Udvarhelyen. Cornélnak ha megkésve is, szót fogadtam, megszületett évekkel ezelőtt mind a két kötet… és most itt a harmadik is.”
9. A szöveg magáért beszél. A gyűjteményes kötet kis híján háromszáz anekdotából áll, ennyiből akár egy élet regényét meg lehetett volna írni a nerudai, a Bohumil Hrabal-i vagy a Krúdy-Esterházy-recept szerint. Mi megelégszünk egy vaskos hangulatos könyvvel is, és jó kedvvel olvassuk a jókedvű udvarhelyiek történeteit.