Őszbe borult fejem fölött, csivognak a fecskék,
Versengenek, vágyaik égig villannak, kergék.
Lassan- lassan gyülekeznek, villanydrót is serceg,
S az ezeréves bölcs holló, búcsú imát cserreg.

Némán tervezgetnek, szárnyaikat izmosítják,
Kánikulák, s zivatarok, edzik őket, szidják.
Távolban, délibábot varázsol a levegő,
Szikkad a táj, s vadvirágok szirma oly remegő.

Szénaillat felkavarja a hosszú út porát,
Magasból, csak ők láthatják az isteni csodát.
Hajók árboca karcolja az eget, indulás,
Dörren az ég, s a fecskesereg egy nagy bolydulás.

Nagyboldogasszony előttük száll a mennybe, árván
Maradt hazám, elfér a szívemben, ez a párnám.
S a napraforgó tábla lehajtja lankadt fejét,
Végtisztesség tevő gyülekezet, törli könnyét.

(Péterfalva, 2017. augusztus 15.)

1. Saszet Éva:
   2021. január 22. 09:24

   Milyen szép! A szürke,egymásba mosódó , egyhangú napok sodródásáan frissítő, elgondolkoztató megtorpanás egy ilyen vers! Köszönöm!
   Árván maradt hazám elfér szívemben. Ez a párnám! A magyar kultura napján összecseng a nap érzésvilágával🌷

2. Matekovits Mihály:
   2021. január 22. 10:01

   Nagyon szép. Köszönöm. A 21. század 21. éve 21. napján. Ölellek, Misi

3. Mezei Julianna:
   2021. január 22. 16:10

   Szívhez szóló,köszönöm!

4. Ferenczy Ildi:
   2021. január 22. 17:58

   Köszönöm Misi, hogy megküldted!

5. Szabó Mária:
   2021. január 22. 19:01

   Nagyon tetszik ! Köszönöm !

6. Urbán Jánosné (GIZI):
   2021. január 22. 20:58

   Nagyon szé kifejezéseket tartalmazó, mély gondolatokat hordozó és adó verset írtál Misi. Köszönöm, hogy hozzám került Magdi által Gizi