Kiss Székely Zoltán: Vízhatlan magány

Éjszakám ragacsos álmai a testemre tapadtak.
Ahogy a tusból kiömlő víz mosdat, színes csíkokban
csorognak el, a függöny vízhatlanságára ragadnak,
s olajfoltos szivárványként tűnnek el a lefolyóban

emlékeim. A csapot már elzártam. A tisztító víz
cseppen a hajlatokból. Meztelen állok. Még remélek.
Szárad a bőröm, rá por rakódik. Keserű utóíz
a gond. S páncélt szilárdítanak rám szemérmes remények.

Nyitom a csapot megint. Nézem, ahogy apró örvények
rángatják a kioldott habzást egy távoli tiszta tó
felé. De a tusfüggöny vízhatlan magánya törvények
önkény-falát lengeti körém. S maradok inkognitó.

2021. január 20.

2021. január 21.

Szóljon hozzá!