Nászta Katalin: A hegy egyik monológja
keményre pofoztak
jég hátán megélek
míg időm nem illan
keményszívűeknek
más lehetőség
törnek és zúzódnak
nincs bennük gyöngédség
megindult megértés
csak omló sziklákkal
kopik ahogy mossa
eső szél és vihar
nullpontra fagy vissza
elfogy, mint szárazban
folyónk, szőke Tisza
mely tiszta sosem volt
áradt inkább, elnyelt
mindent, ami szemét
s mi nem, azt is evett
ne irigyeld tőle
csodálva az ormát
az a szél, ami nincs
koptatja a csúcsát
nem úgy fáj, mint másnak
szünet nincs ahogy ő
szenved így elfogyván
de hogy megszűnjön
földrengést ne kívánj
2020-12-30