Nagy Anna: Dobozok
Az apró doboz, melyben rejtegettem
Gondolataim törmelékét
Lelkem fényeit és sötétjét
Hova, ó, hova tűnt
Tegnap még tündökölt
Az emlékezés halvány hátterén
Már nem találom
De mégis látom
Az irdatlan dobozokat
A kisebbekkel rokonokat
Mint egymásba süllyeszthető
Színes fababákat
Ahogy a cinkos homályban
Mindig egymásra találnak
S egy éjbeborult kamrában
A feltámadásra várnak
Így meglep, szinte hihetetlen
Hogy félálomban megmenekültem
A legnagyobb dobozból, aminek
Szorongatóan levegőtlen
Zárt határai közül menekülőben
Egyre csak fulladoztam
Sikoltva messze futottam
Számtalan dobozzal megrakott
Vonatom magam után húztam
Ahova sebtében tárgyakat, vágyakat
Romba dőlt házakat rejtettem
Amíg biztonságos, tágas
Lebegő menedékbe érkeztem
Itt tört szét végre Pandora doboza
Itt zúdult tartalma tengerbe, folyóba
Itt emelt könnyű szél végre a semmibe
Terheim elvetem, nem lát már senkise.
Budapest, 2021 január.
2021. január 25. 17:13
Drága Anna,
Gratulálok a szép verseidnek. Köszönöm, hogy mindig megosztottad velem is a Facebook oldalamon. Ezentúl, ide is bekukucsálok.
Remélem, hogy továbbra is megörvendezteted követőidet itt is a „café főnixen” gyönyörű munkáiddal.
Lehet, hogy meg is fested a „DOBOZOK” zseniális metafóráit az Új Év-ben. Kivánom, legyen könnyű szél, terhek nélkül dolgozzál és alkossál továbbra is.
Szeretettel, Ági