Dr. Kovács József Zoltán: Hegyek, tavak, virágok. Munţi, lacuri, flori. Berge, See, Blumen

(Székelykeresztúr, 2018. A könyv a szerző saját kiadása. Nyomta és kötötte az Alutus nyomda, Csíkszereda.)

Három vagy négy éve lehetett. Nem ismertem. Ő ismert. Mármint írásaimról. És megkérdezte, van rengeteg színes természet- és vadvirágfotója, vajon hol tudná megjelentetni? Könyvben, papíron.
Megpróbáltam lebeszélni. Hogy a mai digitális világban egyszerűbb a világhálóra feltenni. Hogy magánkiadásban nagyon sok pénzbe kerül. Hogy nyomtatásban változnak a színek. Eltolódnak, mások lesznek az árnyalatok. De csak csóválta a fejét. Ha megjelennek – mondta -, majd megveszik az iskolák és milyen hasznos lesz a gyermekeknek.
Távozott, majd még néhányszor visszatért. Hogy mondjak kiadókat. Nyomdákat. Szerkesztőket. Mondtam. De már nem fűztem hozzá semmit. Láttam, hogy amúgy sem lehet lebeszélni. Szenvedélyes. Amit eldöntött, azt tűzön-vízen keresztülviszi.
És azután egyszer csak azt olvastam, hogy a Székelykeresztúri Városnapok-on bemutatják Dr. Kovács József Zoltán (1947) állatorvos könyvét.
A többnapos rendezvénysorozaton volt ott még másfajta bemutató, vetélkedő, főzőverseny, versmondás, koncert, buli, miegymás, ami ilyenkor lenni szokott és ami el is múlik nyomtalanul.
De a könyve megmaradt és akkor megint eljött hozzám, hogy lehetne-e szélesebb körben ismertetni. A Sapientián – mondtam, ott természetkedvelő tanárok és diákok vannak. És eladni? Felsoroltam neki néhány könyvterjesztő címét, nemcsak Hargita megyében, hanem online is.
És most, amikor utánanézek, hogy mi történt a könyvével, látom, hogy mifelénk a legnagyobb online eladóknál még mindig felbukkan.
A több mint kétszáz oldalas, három nyelvű albumban önmagáról nem sokat ír. Mindössze annyit, hogy 1970-ben diplomázott Kolozsváron az állatorvosi egyetemen. Hogy bejárta a Kárpátokat és az Alpok nagy részét, tagja volt az Osztrák Alpin klubnak, az Erdélyi Kárpát Egyesületnek és a Romániai Gombász Egyesületnek. Hogy Bukarestben, Budapesten, Kolozsvárt, Brassóban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Szebenben, Székelyudvarhelyen stb. tartott vetítéssel egybekötött előadásokat a gleccsertavakról, hegyekről és virágokról. Hogy ebben a kötetben mindössze 400 virágot és 100 tavat mutat be, 1974-ben kezdte a fotózást egy egyszerű, szovjet Szmena géppel, 16-szor járt az Alpokban és ebből 11-szer egyedül, mert csak így lehet virágok után kutatni.
De a virágok valóban gyönyörűek! Ott a nevük is latinul, magyarul, románul, németül. Istenem, micsoda nevek! Külön dallamuk van, egyedi hangzásviláguk. Kéküstökű csormolya. Kisfészkű hangyabogáncs. Törpe harangrojt. Havasi zergevirág. Alhavasi tejelőke. Tompalevelű gombafű. Hegyi ciklász. Kereklevelű iglice. Kék csatavirág. Farkasölő sisakvirág. Gyepes pirosló szappanfű. Félgömbös varjúköröm. Foltos pelyvahordó. Borzas peremics. Havasi szoszürbogáncs. Vajszínű ördögszem. Vajon ki adja ezeket a neveket? Vajon ki találja ki? Nyelvészek? Játékos kedvű amatőr nyelvújítók? Botanikusok? Vagy valamiféle népi, népies átiratok?
Ha valaki erről a virágnév-adó témáról ír majd egy vagy több tanulmányt és hozzám fordul, ígérem, hogy segítek megjelentetni. Akár digitálisan, akár nyomtatva. Mert rengeteget hozzátesz a magyar nyelv szépségéhez. A képzelőerőhöz. És ahhoz a szenvedélyhez, amely nélkül oly sok mindent nem lehetne megalkotni. Mert általában a szenvedély, a kitartás, a fel nem adás képessé teszi őszintévé és valóban értékelhetővé az emberi célokat.