Kiss Székely Zoltán: Egy Lajkó Félix hegedűszólóra

(XXII. karantének)

Tárd fel hegedűdet, szilaj muzsikásom.
A vonó sóhaja benned éljen, s fájjon.
Elnémulás átka minket mintha egyre
halálos trillákkal végleg meg fenyítne.

Mint álomban, érzem, ahogy az eretnek
hangok elillantak, utánam erednek.
Klavírok, citerák, brácsák és vén kürtök,
sóhajban, imában, jajban egyesültök.

Hallhass el szél, kútmély, patakszó, örökre,
ne szóljatok hozzám, csak ha könyörögve.
Feledd el tükrödet, nádas szélű mély tó,
felhők árnyékát is, rajtad átvillanó

sebzett hangvihart is. Egy nesz elég nekem,
hogy emberi hangú történelmünk legyen.
Nem akarom soha, hogy reánk szálljanak
komor, éjfekete, hang-fosztotta hadak.

Szétszaggatottságunk csak reánk omolna.
Ne némulj el soha, MINDEN-dal tudója!

2021. január 24.

2021. január 25.

Szóljon hozzá!