Ötvenhat nyarán igen különös idők jártak Közép-Európa némely vidékein. Persze, főleg számunkra voltak azok az idők különösek, akik addigra egyetemi szinten is elsajátítottuk, hogy a szocializmus útja ugyan nincs kikövezve, ennek ellenére zökkenésmentesen jutunk el a legteljesebb szellemi és anyagi jólétbe. Márpedig azon a nyáron egyre gyakrabban jelentkeztek a kátyúk. Visszanézve elég világosan kivehetők a kiábrándulás körvonalai. Csak azt nem tudtuk, hogy főleg a saját illúziónkból ábrándultunk ki. Emlékszem, egyik akkori írásomban azt mutatom meg, hogyan viszik el a fiatal értelmiségit az öngyilkosságig érthetetlen és kiábrándító események. Persze, a fiút megmenti egy orvosprofesszor, a megyei pártbizottság tagja, a sajnálatos eseményekért hibás gyárigazgató pedig elnyeri méltó büntetését.
Ilyen súlyosan eretnek gondolatok forrtak akkor bennünk. És az „eretnek“ szót nem tréfának szántam. Ennél naivabb tépelődésekért is ráhúzták az idő tájt emberekre a „kispolgári magatartás“ vizes lepedőjét. Néhány társammal ezen a nyáron én még rosszabbul jártam.
Kiadatott a jelszó, hogy tövestől kell bennünket kitépni. Írókongresszusra készülve ugyanis külön elemzés alá vetették a romániai magyar irodalmat, amelyen az akkori magyar autonóm tartomány némely vezérségre törő írója – mi tagadás – nagyon dicstelen szerepet játszott. Vádjaikkal mint kiderült, politikai vezetőt is megtévesztettek. E kampánynak szerves részeként jelent meg a háromnapos gyűlés szünnapján románul, magyaru1 és németül egyidőben egy vezércikke: Gyom, amit irtani kell címmel, amelyben a burján szerepét Földes László és Gálfalvi Zsolt mellett én játszottam.
Az ügy megbocsáthatatlanul komoly bennem ma is, bár lám, nem emlékiratokban, hanem anekdotás könyvben próbálok szabadulni tőle. Ugyanis az anekdotikus oldal ma is közelebb áll hozzám, mint a komoly. Bajor Andor például, akinek szatírái miatt eddig bérlete volt minden bűnlajstromon, kitámadta Vezércikk írót e műve megjelenése után:
– De elvtárs! Hát én nem vagyok becsületes ember?
Vezércikk meglepődött.
– De kérem, én ilyet nem állítottam.
– Hát akkor miért nem szerkesztett ki engem a fiúkkal?
Az idősebb kolléga válasza röviden csattant:
– Nem volt feladatom…

(Folytatása és még több Bajor-írás, az Új Hét c. portálon)