Ahogy én emlékszem

A művésznő, akinek rendező volt a férje, amikor főiskolás voltam a Színművészetin, Marosvásárhelyen – inkább a mellőzött színésznők sorsát élte.
Arra gondoltam, nem jó rendezőfeleségnek lenni, ha színésznő vagy. Arra gondoltam, nem jó színésznek lenni, ha tisztességes rendezőférjed, rendezőfiad van. Mert úgy van az, hogy nem lehet jó szívvel játszatni a színészeket, ha köztük ott van a rokonod. Ha még a látszatát sem tudod elkerülni annak, hogy részrehajló vagy. Ha az objektivitásnak az árnyéka sem vetülhet rád.
Arra gondoltam, milyen sorsa is van egy igazi művésznek, ahol a család minden tagja a színház kötelékébe tartozik és mind különlegesen tehetségesek.

A 2019-ben készült film a 90.-ik születésnapja alkalmából készült.

Mende Gaby az a színésznő volt, akit nem engedtek eleget játszani.
Aki engem szeretett a legjobban, mikor húsvétkor fiúnak öltözve a kollegáimmal meglocsoltuk. Egyszerre volt elegáns és vagány.
Tompa Miklós mestertanárunknak volt a felesége.
A tanárunkat bálványoztuk, a feleségét ritkán láttuk színpadon.
Hangja, nőisége, egyedülivé, kivételessé tette. Nem illett akárhova.
Nem egy volt a sok közül.
Emlékeimben egészen különleges helyet foglal.
Nem tudok senkit mellé állítani.
Egy elképzelt színészi panteonban külön helye van, egyedül.

Nászta Katalin

1. Kappel Zita:
   2021. január 27. 10:25

   Nekem már kislány koromban „Ő VOLT A MENDE GABY”.

2. Kiss Székely Zoltán:
   2021. január 27. 11:07

   Ahogy Kovács Levi mondja, nem csupán a vásárhelyi színház, hanem a városnak volt nélkülözhetetlen része, ő volt „a Mende Gabi”. Színházlátógató nagyanyámék is csak így beszéltek róla/róluk, akkor is amikor éppen színházba mentek, avagy a régipiacon találkoztak vele, a Városháza háta mögött. Olyan ízt adott/adtak az akkori Vásárhelynek, ami kikopott, nem csak a Színi – Kultúrpalóta – újszínház háromszögéből. És jó, hogy van, ki emlékezzen rá. Köszönöm.