Rostás Zoltán: Szétriasztva. Beszélgetések a kilencvenegy éves Lükő Gáborral, ifjúkora dokumentumai között.

(Pont Kiadó, Budapest, 2019, Conflux sorozat, sorozatszerkesztő: Szávai Géza)

Hogyha egy nyugat-európai csúcsértelmiségit megkérdeznének, hogy mit tud a romániai szellemi-művelődési értékekről, alighanem a szobrász Constantin Brâncuşi-t (1876-1957) említené, esetleg a dadaista Tristan Tzarát (1896-1963) vagy az abszurd drámák íróját, Eugen Ionescut (1909-1994), netán Mircea Eliadet (1907-1986), akinek vallástörténeti könyveit világszerte ismerik.
Mindezek a nevek valamiképpen a francia kultúrkörhöz is tartoznak, ám ha a megkérdezett még ennél is jobban tájékozott, akkor a következő név egészen biztosan Dimitrie Gusti (1880-1955) szociológus lenne, akinek a két világháború közötti tuományos falumonográfiája olyan társadalomkutató módszert alapozott meg, amely Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és más országokban azóta is a szociológia alapvető forrásmunkái közé tartozik.
Rostás Zoltán (1946) egyetemi tanár, a Sapientia egyik megalapítója, a bukaresti szociológiai doktori iskola vezetőtanácsának a tagja, alighanem Romániában az egyik legkiválóbb Gusti-szakértő. Románul is, magyarul is számos könyve megjelent a témában és a hazai, valamint a külföldi társadalomtudományi konferenciák gyakori meghívott előadója, ha nem éppen a szervezője.
Rostás Zoltán Gusti munkásságát tanulmányozva jutott el Lükő Gáborhoz, ahhoz a pesti fiatalemberhez, aki az 1930-as években Bukarestbe utazott, megtanult románul és ott folytatott néprajzi-falumonografikus tanulmányokat, kiváló kapcsolatokat alakítva ki a kor román társadalomtudósaival, akikkel még hosszú esztendőkön át levelezett.
Az 1909-ben született Lükő Gábor 2001-ben hunyt el, Rostás Zoltán kétezerben, az ezredfordulón, Budapesten még sort kerített rá, hogy hosszas mélyinterjút készítsen egykori elődjével, amelyet az Erdélyből áttelepült kiváló írónak, Szávai Gézának (1950) Pont kiadója jelentetett meg a magyar fővárosban. És nem akármilyen céllal: a kiadó Conflux megnevezéssel indított olyan nemzetközi programot, melynek célja elsősorban a közép-kelet-európai közösségek és kultúrák egymás mellett létezésének, a kölcsönhatásoknak a tanulmányozása. „Ennek az évezrednek az elején sem az egyének, sem a közösségek nem élhetnek elszigetelten, a különféle kizárólagosságok nem határozhatják meg az emberi gondolkodást és cselekvést, minden bizonnyal eljött a mellérendelés elvének a korszaka” – vázolja a derűlátó kiadó azt a szellemi vezérfonalat, amelyre szeretné felfűzni az elkövetkező évek köteteit.
És hogy címben jelzett könyv miért kiváló indítás, azt már Lükő Gábor bevezető mondatai is jól jelzik „Csehországból indultam, Komáromban születtem és tíz éves koromig Trencsénben éltem. Akkor kiutasították apámat, mert ő sváb létére nagy magyar volt. Zsidó iskolába járattak, a magyar állami tisztviselők ide íratták a gyermeküket, mert az állami iskolában a tanulók nagy többsége tót volt.”
Alighanem ez az idézet is úgy tükrözi mint a kristály az egészet a közép-európai viszonyokat, és aki többet akar megtudni minderről, a két világháború közötti, magyarokkal is bőven megtűzdelt bukaresti értelmiségi létről, az föltétlenül olvassa el jelzett könyvet.
És akkor rájön arra, hogy címe nem véletlen: akárcsak most, a népeket akkor is igyekeztek szétriasztani adott hatalmi és politikai manipulációs szempontoknak megfelelően, a felszín alatt azonban ott élt és ma is ott él a közeledés, nem pedig az elszigeteltség fokozásának a vágya. Országon belül ugyanúgy mint országok között.