„Európa őshonos nemzeti kisebbségei jelen pillanatban is, a XXI században, megmaradásukért küzdenek.”

Nem sírunk, nem jajgatunk, nem panaszkodunk.
Átok szakad ránk? Akkor sem juhászkodunk.
Fáj, de nem szít soha többé gyűlöletre
a legvadabb, legsovénebb gyűlölet se!
Nem harag ez immár, és nem reménytelenség,
bár némított lelkünk vad árnyak keresték.
Akár templom-mélyi suttogó imára
nyílik igazságért ajkunk. Mindhiába?
Szemünk közé köpik: Senki meg nem érthet,
nincs tehát értelme semmi szenvedésnek!
Létünk igaza, szigorú gyóntatónk ma,
élünk-e, vagy hitünk csak rögeszme volna!?
Érintene minket béke szelíd fénye,
de a Janus arcú Európa két félre
mállott. Mi engedjük porhüvely valónknak –
– titkait megőrizzük – hogy bízva gyónhat.
Hiába, a gyűlölet-köd terjengve száll,
élhetetlen lét ez így, látványos halál.
Létezünk, de másképp mint ki régente élt,
fejünk felől ellopták az óvó fedélt.
Felébrednünk kéne, de nem is alhatunk
igaz vágyainknak határt sem szabhatunk.
Sem törvényt, sem igazat soha sem lelünk.
Ha mellénk állnátok, bizton felébredünk.
Törvényetek hálójában minden kusza,
érthetetlen, az igazság hogy illant tova?
Mikor, s hol lopták ki a titkokkal tele
tulipános ládánkból, bár zárva fedele,
létünket. Félünk. Ránk srófolódik e kör
és minden mocorog, támad mindenfelől.
Feledésre kényszerített múltunk képe
elenyész, búvik a semmi rejtekébe?
Vagyunk még. Bár létünk szüntelen cibálja
dölyfösségetek végtelen agóniája.
A kezdet vagyunk, melynek vége messze még.
Ti a vég, ki már nem ismeri kezdetét.

2021. január 27.

1. Albert-Lőrincz Márton:
   2021. január 29. 08:46

   1. „A gyűlölet-köd terjengve száll”, mások kezével magunk verjük pofán,
   2. a kezünk is, a szánk is hamarabb jár, mint az eszünk, mindenkit kioktatunk, s ezt nem viseli el ellen, sem barát,
   3. mellényünk nagy, szövetségesünknek nem terítünk asztalt,
   4. fagyos gyűlölet-köd itten, fagyos gyűlölet-köd ottan, s mi olvadunk.