Hazudik a toll, hazudik a száj
mióta élsz, folyton hazudtál
hazudik a szív, romlott a velő
nincsen igaz egy sem a földön
hazudik a test, hazudik a máj
a kéz, a derék, a gerinc, a háj
minden azt hazudja, hazudja, hogy él
hazudik a sóhaj, vallomás, a szél
azt mondja, simogat, de csak tapogat
kifürkészi minden mozdulatodat
körbejár, beléd fúj, beléd hatol
kifordít, prüszköltet, s amíg meghajol
fölvesz egy követ, ölébe port emel
szemedbe köp, megdob: ragyogj, édesem!
ki szeretett volna téged, angyalom
hazudik a reggel, az esti alkalom
ütlegelni kezd, majd dobálni jobbra-balra
hogy fogadhattál szót szavaimnak
mért hitted el, hogy selymes vagyok
magadra vess most, ócska bolond
céda vagy, egyetlen szóra ugrasz
jöhetne bárki, fogadnád innen-onnan
senkiházi voltál világéletedben
még ütni is utállak, te szedte-vette
s amíg ver – végig gondolhatod
jó voltál valaha? volt valaha jobb?
magad csaptad be, remegő szívű
hiszen a szél, a vágy hazug ízű
hibáid, bűnöd mindig másokra kennéd
most borzadj magadtól, hiszen
megint ostoba lennél
ha elölről kezdenéd
nem oldom fel azzal, hogy szíved azért jó
hogy lehet jó az, aki becsapható?

2020-december-23-28

1. Kiss Székely Zoltán:
   2021. január 28. 07:19

   Egy elcsépelt és felületesen romlott szókapcsolat illik ehhez a vershez, ami ITT, és csakis itt – szerintem – találó: szörnyen szép. Őszinte önmarcangolás. S azért is szép, mert emlékezetessé sűrűsödött (bennem) első olvasatra. A jó versszöveg az, amire az olvasó azt mondja-gondolja, mintha csak rólam szólna. Nos, ez ilyen vers.

2. B.Tomos Hajnal:
   2021. január 28. 08:03

   Önkorbácsolás vérig, velőig. De hol a határ?

3. Nászta Katalin:
   2021. január 28. 08:41

   Köszönöm, Kiss Székely Zoltán. Megérte megírni.
   Hajni, a válasz: Kiss Székely Zoltán kommentjében van.