ESTI KORNÉL RÍMEI

Káprázva nézzük roppant fényedet,
ha most szíved hozzánk kopár is,
Páris.

A gesztenyefák s orgonák között
lobogsz szelíden, régi Bécs.
Csöndes, családi mécs.

Mikor látom fakó eged?
A holdat a füzes megett?
Addig szívem be nem heged,
Szeged.

Napóleon vad lába porzika a
szikláidon, sasfészek: Korzika.

Győr.
Kelet s nyugat közt állj hazámba, kedves
őr.

Mint egy varázsos és tündéri csáp oly
hatalmasan vonzasz magad felé,
meglátni újra, élni s halni:
Nápoly.

Gyerekkorom, mindig téged kereslek,
ha járom a poros-boros Szabadkát.
Mióta labdám elgurult itt,
nem ér az élet egy fabatkát.

Ezer kacaj. Ezer jajszó. Ezer szín.
Ezer autó. Ezrek csatája. Berlin.

Te régi századok lelence.
Azúr, arányló, mély medence.
Gyémántokkal rakott szelence.
Ha nem leszek, mondd, elfeledsz-e,
Velence?

Én jártam e zajgó porondon,
s kormos neved ámulva mondom:
London.

Fülembe kardok csattogása harsog,
baráti pengék és kupák zenéje,
ha látom az emlékeimbe Varsót.

Évezredekből fölcsapó aroma,
illat, mit a multak varázsa ó ma:
Róma.

A vágy örökre visszavon
kék karjaidba, Lisszabon.

Évezredekből fölcsapó aróma,
illat, mit a multak varázsa ó ma:
Róma.

Ó, Boszporusz tündére, messze távol,
te védted az öregapám, mikor
mint árva honvéd a levert hazából
futott Ferenc József bakóitól,
lelkem terólad szent emléket ápol,
Konstantinápoly.

Mint egy titán, ki láztól és a bortól
részeg, New York oly
mélyen, zihálva horkol.

Nincs senki, költő és író,
ki ne szeresse stílusod,
gúláidat és Nílusod,
regék regéje, Kairó.

Szikrázz a fénybe tiszta tűzzel,
varázskörödből még ne űzz el,
hadd nézzelek rajongva: Brüsszel.

Álmomban is hallom zajongni vad-víg
utcáidat és édes nőidet,
Madrid.

Budapest!
Itt éltein én! Lelkek közt! Csupa lélek!
Csupa test!
Kávéház! Mámor! Lángokban leszálló
csuda-est!
Csak az gyűlölhet, aki tompa, pudvás,
buta, rest!
Rímet reád még! Színt, mely életemre
odafest!
Ha meghalok, mondjátok a síromnál:
Budapest.

1930

---

EURÓPA

Európa, hozzád,
feléd, tefeléd száll szózatom a század
vak zűrzavarában,
s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
harsány dithyrambbal én terád víg
jó reggelt köszöntök.

Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szűrő, csodatévő, nagyhomlokú, könyves,
vén Európa.

Ha mostoha is vagy, viaskodom érted
és verlek a számmal és csókkal igézlek
és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.

Ki téphet el innen,
ki téphet el engem a te kebeledről?
Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
vigyázva, csodálva száznyelvű beszéded,
hogy minden igéje szivembe lopódzott?

Már értik azóta az én gügyögésem,
bármerre vetődjem, sokszáz rokonom van,
bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
esőbe csoszogni, Párizsban a tündér
francia leányok könnyű szökelését,
Londonban a lordok hajának ezüstjét,
s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben,
családi szobákba lármás olaszokkal?
Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
szlávok unalma, a bánat aranyszín
fáradt ragyogása?
Mind édes-enyémek a népek e földön,
kitágul a szívem, beleférnek együtt.

Fogadjatok engem
ti is szivetekbe,
s ti távoli népek
kürtösei, költők,
pereljetek értünk otthon a mivélünk
perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
Kiáltsátok együtt,
Európa bátor szellemei, költők,
hogy gyáva vadállat bújik el a vackán,
és vaksi vakondok fúr alagutat.
Daloljatok együtt,
fények, fejedelmek, szellem-fejedelmek,
hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
ezt rakjuk az égig, kemény szeretetből
és légi szavakból.
Kezdjetek elölről építeni, költők,
légvár katonái.

1930

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ