– Hogy mi az élet? Ülj le mellém és elmesélem.

S mert olyan szófogadón azonnal odaült, megsimogatta a fejét.

– Látod, épp így kezdődik. Hogy mondtam neked valamit s te megtetted. Az élet az a válasz, amit adunk. Az élet maga a felelet. Az élet jó. A hajnal épphogy kinyitja szemét, kitakarózol s felülsz ágyadon. Lábad már leér a földre. Rá is állsz, elindulsz az ajtó felé. Ez már az élet. Csak pislogott egyet a nap s te máris feleltél neki. Ma szerda vagyok – mondja, és felsorakoznak feladataid. Kigondolod azt, amit tenni szeretnél.
Soha nem jön üresen. Kosara tele vágyakkal, elképzelésekkel. Csak lábadra, kezedre, elmédre vár, hogy megvalósulhassanak.
Az élet a beteljesedés. Nélküled nem megy. Rád van szüksége. Csupa mozgás, lendület, akarat – s mindezek öröme.
Az élet te magad vagy. Te vagy az élet.
Most, hogy megkérdezted, látod? megmoccant bennem is, választ keresett s választ kaptál. Összekapcsolt minket is egymással. Már zajlik is, épp folyóban van, mindketten benne vagyunk, és ő bennünk van.
Az élet kapcsolat, hit, cselekvés.

– Jó reggelt!

– S hogy ez a felismerés a mai napon történik, páratlan is. Pedig ketten vagyunk. Hát nem csodálatos?

– Még gyönyörködöm egy kicsit ebben a felismerésben.

– Lelepleztünk egy újabb hazugságot a napi rutinról. Hogy olyan nincs. Ha jól figyelsz, meghallod a legpuhább macskaléptekkel közeledőt. És már az öledben van. Mint te most az enyémben.

Az öreg újra megsimogatta a buksi fejet. Csak a szél hallotta, mit beszélnek. De ez épp elég volt. Vitte is a hírt mindenfelé.

– Az élet egy puha macskalépés, egy bársonyos simogatás. Láttam a szemét, hallottam hangja duruzsolását, éreztem fejemen kezét. Az élet mi vagyunk, te meg én.

S a hír szállt, szállt az ég felé.

2021-01-27