Eddig még egyetlen álmot sem
bátorítottál megfoghatóvá,
egy sem nézett farkasszemet
a hajnali ablakon benéző valósággal –
eltűntek, mielőtt lábad
az ágy melletti piros csergét
érintette volna.

Aztán csak a mindennapos rutin,
a behunyt szemű monoton pörgés,
mint felhúzott vekker mütyűrje
jársz körbe-körbe
háló és fürdő,
bögre és kiskanál között.
Gép-kép az utca is,
sárga ház után sarok:
befordulsz és kitárul szélesen
az épp soros Aznap.

Félarcú emberek sietnek el túlnan,
csak szemük sejteti:
ismered némelyet, de nem köszönsz át,
szájadat, orrodat marja a maszk,
te is sietsz
vagy csak úgy teszel,
kerülöd eszelősen a gödröket,
a kukát, egy csavargó macskát.

Maszk után maszk vonul,
mint bizarr álarcos bálban
te egyed vagy a bolyban,
ők hasonszabású társaid,
vagy legalább is
azok voltak.

*A vers elnyerte a LIGET folyóirat 2020-ban meghírdetett pályázatát