Bráda Tibor: Művészeti katalógus

(Körmendi Galéria, Budapest-Sopron, 2006, készült a Codex Print Nyomdában.)

A Cannes-hoz közel eső, dél-kelet franciaországi Mougins kisvárost nem csupán a színészhírességek szokták meglátogatni, amikor a filmfesztiválok napjaiban és éjszakáin lazítanak, hanem gyakran sűrögnek-forognak itt képzőművészek is. És nem véletlenül, hiszen életének utolsó éveit itt töltötte és itt is vett búcsút a földi léttől maga Pablo Picasso (1881-1973). A római kortól a modern képzőművészeti alkotásokig sok-sok érdekességet felsorakoztató múzeuma ugyancsak turistacsalogató, akárcsak a kisvároska régi épületei, közöttük az a gótikus kápolna, ahonnan éppen egy nemzetközi szakrális kiállításon lopták el a Picasso-oltárképet. Pótlására újabb kiállítást hirdettek meg és éppen Bráda Tibor (1941) magyar motívumokból ihletett szárnyas oltára érdemelte ki, hogy ott maradjon a Picasso-oltár helyén.
Minderről mifelénk nem sokat tudunk, mint ahogyan arról sem, hogy a karcagi születésű festőművész, közel négy évtizeden át a budapesti Képzőművészeti Egyetem tanára, sok-sok díj kitüntettetje, a Magyar Festészet Napjának a kitalálója. Ötletgazdája, ahogyan manapság mondanánk, hiszen 2002-ben neki fordult meg a fejében, hogy október 18.-án, annak a Szent Lukácsnak a napján, aki nemcsak az orvosok védőszentje, hanem a festők és a festészet patrónusa is, így fogalmazzák meg a képzőművészetre való nagyobb ráfigyelés szükségességét. Kezdeményezése oly életrevalónak bizonyult, hogy az elmúlt években, azon a bizonyos októberi napon túl, egész hónapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Minden év októberében több száz magyar képzőművész több ezer alkotását mutatják be a Kárpát-medencében és egy ilyen alkalommal került hozzám ez a dedikáció is.
Bráda Tibort egyébként a pasztell és az üvegművészet mesterének tartják. A pasztell a fiatal festőtechnikákhoz tartozik, hiszen csak a 18. század elején kezdték alkalmazni, elsőként a franciák a grafikában. Kezdetben a krétához hasonlóan, aprólékosan kidolgozva a rajzok felületét, majd ezt váltotta fel a szénrajz technika, noha még ekkor is a tónus maradt a kép uralkodó eleme. A 19. század második felében a hangsúly eltolódott a színek felé, és kimondottan festői hatású pasztellképek születtek. Bráda Tibor kezdetben akvaralleken rögzíti benyomásait, majd műtermében ezeket dolgozza át hasonló fogantatású pasztellekké.
Az üvegművész manapság ritka kincs, talán a csíkszeredai Márton Áron főgimnázium vezetősége tudná a leginkább elmondani, hogy az egykori kápolna vitráliáinak a helyreállítása mily komoly fejtörést okozott számukra. Bráda Tibor az utánpótlásra gondolva mondhatni egyedi szakkönyvet írt és ha a nevével találkozunk, azt is érdemes megjegyezni, hogy felesége úgyszintén festőművész, lányai pedig iparművészek.
Próbáljuk csak ezt a nevet elolvasni: Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz Picasso. A spanyol névadási hagyományoknak megfelelően Picassot ekként anyakönyvezték. A Brádával jóval könnyebb dolgunk van. De nemcsak a rövidsége miatt érdemes megőriznünk…