Különböző rendszerekben élünk. Ezek ütköznek össze egymással, emiatt alakul ki állandóan feszültség közöttünk. Az egyének rendszeréről beszélek, arról a hálózatról, ami kialakul benne élete során, Ahogy lát, gondolkozik, érez. Nincs két egyforma rendszerű ember.
Ezzel csak akkor van baj, ha egymással kibékíthetetlenek. Tanultunk a társadalmi rendszerekről. Antagonisták egymással pld. a szocializmus a kapitalizmussal, a demokrácia a diktatúrával, a királyság az ősi törzsrendszerrel… és már bele is ütközünk fejtegetésemben az első kétségbevonható állításba. Mert a törzsfőnök a királytól csak ruhájában, szokásaiban, életviteli gyakorlatában különbözik, ahogyan uralmát érvényesíti, abban egyformák, ha csak nem kezdjük boncolgatni a hatalomgyakorlásnak a mikéntjét, amit meghatároz az élet akkori vagy ekkori körülményei, színvonala. Van víz vagy nincs, van ennivaló vagy nincs, hogyan lehet hozzájutni az élet fenntartásához szükséges alapforrásokhoz, mikre van szüksége az emberi szervezetnek, milyen éghajlat alatt élnek stb. Ezek a természeti források. És ha itt lecövekelnénk, talán el is kerülhettük volna a nagy világháborúkat. A törzsek háborúi is elegek lettek volna a túlszaporodás ellensúlyozására. A megfelelő, egyenletes eloszlásra az adott területen.
A huszonegyedik században a fejlődés grimaszt vágott az ember képébe és úgy rendezte vissza az eddig haladónak tűnő fejlődést, hogy észre sem vettük – ugyanoda lyukadtunk ki, ahonnan elindultunk. Az őskorban sem tudták, honnan jöhet a fenyegetés, mindig váratlanul csapott le, bármennyire is vigyáztak. Állhatott készenlétben, kézügyben a fegyver – az íjvesszők mindig váratlanul találtak célba.
Ma sincs ez másképp. Az emberiség jószerivel már tud egész földet belakó társadalmi rendszereiről – hol milyen állapotok uralkodnak, honnan milyen támadásra számíthat, kialakította a legmagasabb szintű védelmi mechanizmusokat – mégsem képes minden eshetőségre felkészülni, védekezni. A támadás, a lecsapás most is váratlanul éri, hirtelen jön, derült égből, mint a villám. S bár az emberi elme az ember történelmének eddigi legmagasabb fejlettségi színvonalát érte el, nem képes a megjósolható jövő ellen védekezni. Annyit tud: a fenyegetettség állandó, mindig vigyázni kell, naprakésznek lenni, nem szabad elaludni, fél szemmel kell aludni, a másikat nyitva kell tartani, s ezt teszi is, de ennek ellenére az ellenség úgy rohanja le, úgy ejti zsákmányul, hogy csak kapkodja a fejét, mibe is esett, mibe is csöppent a nagy figyelem, készültség ellenére.
Itt van ez a vírus. Egy láthatatlan, a legfinomabb műszerekkel is alig felfogható, érzékelhető kis egység – és kiderül, a föld minden sarkáig elterjedt, szétoszlott emberi közösségek hálózatát befogva. Mintha a levegő, amiben a vírus terjed egy jól kiépített hálózat lenne, ahol a szél, a napfény, az eső feladata továbbítani ezt az információt: vírusos vagy. Megjelöltünk. Kimutatható benned is az elváltozás. Tudnod kell róla. Meg vagy bélyegezve, el kell különítenünk a többiektől.
A vírus – olvastam – tulajdonképpen információ, ami beépül a tudatba és elkezdi tevékenységét kifejteni. Beolt a betegség, az elváltozás tudatával. A rendellenesség, a deformáltság tudomásul vételével. Az információ hatása az elváltoztatás, a gondolatok másfelé irányítása. A gondolatok pedig meghatározzák az egész emberi szervezet működését. A tudat változni kezd, elváltozást eredményez mindabban, amire hat, ahova eljut. Az információ fejti ki azt a hatást, ami az elváltozást okozza bennünk, abban a közegben, ahova eljut. Ahogyan az ember beengedi az információt, az a szervezetében elkezdi kifejteni a hatását. Mivel a vírus negatív előjelű, mert – olvastam – a vírus önmagában nem létezik, rá kell tapadnia valamire, hogy hatását ki tudja fejteni, a hatása is romboló.
Miben áll tehát az információ ereje? Az előjelében. Hogy melyiket viseli a kettő közül.
A védekezéshez, azaz a győzelemhez tehát egy út vezet, egy módszer lehetséges: meg kell változtatni az előjelét. Nem a rosszra mondani azt, hogy jó, hanem a vírusra mondani, gondolni, hogy nem jó, nem pozitív, nem kell és nincs. Az információ hamis volt, becsapott, átvert, átvágott – nem dőlünk be neki. A vírus egy információ, egy parazita, ami nem élhet magában, csakis valami hordozó, vivő eszköz segítségével. Az ember dönti el, hogy hitelt, lehetőséget ad neki vagy hiteltelennek minősíti és nem veszi be, nem dől be neki.
Az emberiség történelmében talán még soha nem vált ennyire világossá a gonosz mibenléte, működési mechanizmusa, stratégiája. Az információval támad, mint ellenállhatatlan fegyverrel. A törzstársadalmak szintjéről a demokráciáig eljutott emberiséget egyféleképp lehet egyszerre letámadni, lefegyverezni és megsemmisíteni: az információval, amit eljuttat mindenkihez. Ezt a hatalmát azzal szerezte meg fölötte, hogy beoltotta a tudásmaggal. A tudás olyan éhséget ébresztett az emberben, amit nem csillapíthat semmi. Folyton újabb és újabb információra éhes, kielégíthetetlen. A két entitás: az élet és a tudás egymás mellett álltak kezdetektől fogva. A küzdelem közöttük zajlik. A tudás gyümölcse halál, az élet gyümölcse élet.
A vírus parazita, önálló léte nincs. Eredetét a tudomány nem tudta megállapítani. Csak az elváltozásokat tanulmányozhatja, ezzel következtet a vírus fajára. A vírus önmagában tehát egy rejtőzködő információ, ami akkor válik ismertté, ha valami felkapja, s viszi. Ha ismertté válik, mindig negatív töltettel bír. Mivel az élet, a föld keletkezése hajnalára datálható megjelenése, úgy létezik, hogy tagadja azt, ami van – hazudik. Mivel parazita, önmagában, önállóan nem létezhet, de beágyazódásával bármit tönkre tehet, t. i. az attól fogva az ő ágya, vivő ereje…
Tehát nyugodtan beolttathatom magam, mert én küldöm az információkat a betolakodónak.

2021-01-25