Egy versemre írt komment kapcsán

A gyerek, akit addig vernek, amíg már nem bírja – elfut. Hogyha már csak verésre érdemesült pária, legalább önmagát verje, remélve: egyszer csak eljut addig, hogy minden bűne, lefoszlik róla…
De nem. A bűn beleégett a csontjaiba.
S amikor végleg feladja, elismeri szépítés nélkül, kiszabadul.

Pál apostol megírta: soha nem vétkezett, betartotta a parancsokat, engedelmeskedett, de mikor megjelent előtte maga az Úr, megvakult, hogy három nap múlva tisztán lásson: az Ő szemeivel. És ezt most nem fogom kifejteni itt, hogyan van ez.
Nem juthat el idáig csak, aki fut saját nyomorult bűnei elől – míg utánanyúl a kegyelem, felnyitva szemeit, hogy lásson igazul. De aki még mindig babusgatja kis vagy nagy bűneit, ezt hiába hallja. Látnia kell, mit jelent futni az Úr elől, mint Jónásnak, Gedeonnak vagy Dávidnak. Nekik kellett a kegyelem.

A tegező és olvasót megszólító mód nem csak nekem szól, de engem sem hagy ki belőle. Nem magamtól mondom, írom ezeket. Már rég meghaltam magamnak, rég elismertem, bevallottam, megbántam minden bűnt, amit elkövettem valaha – már új „időben” járok, a kegyelmet nyertek közé tartozom, mert kértem és kaptam. Megbocsátott, ahogy ember sosem képes. De ha csak örömömmel dicsekednék, hogyan hallanád meg, hogy neked is szükséged van rá?

Nem magamról szólok már verseimben, hanem rólad. Ha én is benne vagyok, csak úgy, mint aki tudja, miből emelte ki őt Isten. Nincs már mivel dicsekednem rajta kívül. Én nem tudom verni a mellem, hogy ilyen-olyan, különbnél különb voltam. Sántítana. S mióta tudom, hogy mik verték a szegeket kezeibe, még súlyosabban nyomaszt azok sorsa, akik ezt nem veszik tudomásul, magukra nézve. Tudom, hogy hiába magyarázom – személyes kegyelemre van szüksége az embernek, hogy meg is hallja. Viszont a módját a fülnyitogatásra megmutatta, és meg is parancsolta: hirdessétek minden embernek. De Ő az, aki a füleket megnyitja.

*

Ne mondj többet, csak annyit: szeretlek
máris hazugságon kapnak, mert magad szereted
hogyan lehetne önzetlen az, ki érzi is, hogy szeret?
de ha nem érezné, honnan tudná, hogy szeret?
ismerte ezt már Szabó Lőrinc, ő is megírta
ha szeretsz légy egészen enyém, ne tarts magadnak semmit vissza
mert nem szeretet, amely önzőn magát öleli bennem
s csak azért szeret, mert neki is jó, nem csak nekem
igaz szeretet nincs a földön – mind hazudja
ki mondja, énekli, írja, kiabálja, fújja
s hogy visszahallja tőled, füledbe súgja

Csak egy van, de az nincsen itt a földön
elment innen halálon át – égbe költözött
csak üzenetét, hírét, levelét hagyta hátra
hogy keresd és megtaláld valahogy, hátha
visszajöhet már s teletölti szíved magával újra

ha ő azt mondja, hazudik minden ember
hogy mondhatod, igaz, amit szól, a tenger
hazudik, a hegy, az út, a föld, az erdő
benne a fák, a vakond, a medve, a suta őz
minden, ami termő, szaporodó, fejlődő
hiszen minden az enyészetbe, visszafelé nő

a felhőt elfújja a szél, a napot takarja a felhő
a fény az éjtől elsötétül, a táj sötétbe merül
amit látsz, tűnik, ami jön valótlan
a váratlan, az esetleges, a „mintha” csalódottan
iszkol vissza a lehetőségek városába
minek alapjait kikezdte a régi igazság rozsdája
vasreszelék itt minden, ahogyan írta Gábor
mágnes a föld, felette alaktalan formákba zártak
ész nélküli fejveszett ötletekként
masírozunk, hova a vonzás örvénye vezet

állj ellen a mágnesnek, legyen belőled toll
illékony, vonzódásra képtelen szélcsomó
fújjon inkább a sehonnai szél szanaszét, szerte
mintsem a mélység fenekére vonzzon terhed
öntsd ki magadból mindazt mit épnek hittél
miről úgy gondoltad megtarthat a végtől
légy könnyű, mint üres tok, mi virágot viselt
hogy kitölthetné űröd Isten Szelleme benned

Álltam egyszer a falnál így, kiokádva mindent
mit belém mart falánk erejével addig minden
s kiürült szívem/ lelkembe akkor belépett
egyedül ő igaz, ő a szent azóta itt
s testemmel, mint házammal folyton vesződik
romlását isteni csatákban kell legyőznöm
vele sikerül, ebben érdemem nincs
nem én élek, ő az élet már bennem

2021-01-28

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ