A korhadt móló sehova se vezet
Csendben behunyod szomorú szemedet
Mert körös-körül egyhangú szürkeség
És egybeolvad víztükörrel az ég
Hol sűrű ködben enyészik, ami él
És pusztulásra ítélt az, aki fél
Talán sose lesz már
Üde tavasz és nyár
Most testünk-lelkünk becsomagoljuk
Szoros pólyában örökre megóvjuk
A szélfúvástól, fájdalomtól, vágytól
Rossz betegségtől, félelmes haláltól
Hogy átvészeljük, öntudatlan csendben…
Az élet zajlik, messze, idegenben.
A korhadt móló sehova se vezet
Nyissad ki lassan szomorú szemedet.

Budapest, 2021 január.