Kosztolányi Dezső: Európai képeskönyv / 17 (Breviárium)
STOCKHOLMI UTCA
Itt északon a gyümölcs becses és tisztelt, talán azért, mert kevesebb van belőle, és nem hever éretten, ízesen, illatosan roskadó kosarakban, garabókban, mint otthon minálunk. Az utcán önműködő gépek árulják, éjjel is. Üveglap mögött tükörpolcon nyers paradicsom áll, néhány sápkóros cseresznye, banán, citromnarancs vagy alma, s aki néhány őrét bedob, az állandóan gyümölcsöt szedhet az élet arany fájáról. Éva egy ilyen önműködő gépből almát vesz, s megkínálja vele a maga alkalmi Ádámját. Különös zajtalan szüret. Még sohase találkoztam efféle halk, tapintatos gyümölcsöskofával.
Most veszem észre, hogy zsebemben elhoztam ide egy otthoni gyufásdobozt. Baglyot Athénbe. Az igazi svéd gyufa fája habfehér, puha, kedvesen és szabályosan csiszolt. Áhítattal gyújtok lángjánál az első cigarettára, s úgy szemlélem tüzét, mint az ősi prométheuszi szikrát.
Az ágyra vetett lepedő még a vendégfogadóban is földig ér, s csipkével van beszegve. Tiszta, ünnepélyes, mint a szemfödő. Az éjjeliszekrényen a biblia és a telefonkönyv.
Ablakomból nem győzöm bámulni az emelődarukat, ezeket a hórihorgas, szemfüles, lángeszű gépeket, melyek reggeltől estig serénykednek, ki- és berakodnak a tengeri hajókba, jobbra-balra
fordulnak, lehajolnak, fölemelkednek, pipiskednek, nyakukat előre és hátra nyújtják, s egyetlen játszi mozdulattal zongorákat emelnek föl, tesznek ki a partra, vagy egy vasketrecet, melyben két eleven tigris van az állatkert számára, vagy kecses ládikákat, melyeket egyenesen a várakozó munkások kezébe helyeznek milliméternyi pontossággal. Látom, amint befogják őket házbontásra is, falakat döntetnek velük, aztán a törmeléket, annyi téglát és habarcsot, amennyit egy munkás fél napig lapátolhatna és söpörhetne el, maguk rakják talicskákba pár perc alatt, és így dolgoznak fáradság, izzadság nélkül, szakadatlanul. Tisztelem ezeket a futurista vaslényeket, melyekben az ember értelme és ereje hatványozottan él, s nem csodálkozom, hogy a délibábos regényírók utánuk képzelik el a Marslakókat.
A parkban a Linné-szobor körül magyarul beszélek. A köröttem lévő gyermekek és felnőttek felfigyelnek, mert dobhártyájukat az ismeretlen hangok az idegenszerűség regényes ingerével rezzentik meg. Nem tudják, hogy ki vagyok, és milyen nyelvet hallanak. De láthatólag boldogok, hogy a világ ennyire sokféle és csodálatos. Magam is boldog vagyok, hogy mint idegen haladhatok itten, és tevékeny létrehozója lehetek ennek az édes varázslatnak, melynek annyi bűvös percet köszönhetek.
A koporsós üzletek kirakatában mindenütt a földön életnagyságú, valódi koporsók vannak, üresen, egy örök lakóra várva, mint kínálkozó üzleti portékák, hogy a vevőközönség figyelmét fölkeltsék. Itt a kereskedők csak egy kis koporsót tesznek a kirakatba, akkorát, hogy egy gyermek se fér bele, legföljebb egy hajas baba. Jelkép. „Minta érték nélkül.” Kíméletes, csalóka ötlet, mely néhány pillanatig elhiteti velem, hogy a halál is csak játek.
Pesti Hírlap, 1934. július 20.
SVÉD JEGYZETEK
A burgonya kilója 50 öre (körülbelül ugyanannyi fillér). A kitűnő’pörkölt kávéból 2 koronáért adnak egy kilót. Nálunk tíz deka kerül ugyanannyiba.
Egész Svédországban alig látni gyereket. Stockholmban az utcán órák hosszat sétálhat az ember, amíg akár felnőtt kíséretében, akár egymagában sétáló gyermekkel találkozik. Utcán csak felnőttet látni. Valószínűleg itt a gyermeknek – igen helyesen – gyermekek közt van a helye, s valahol – bizonyára kitűnő egészségügyi és nevelési körülmények között – csapatosan tanyáznak. Senki se cibál maga után csöpp lábú apróságot, akinek dolga vagy vásárolnivalója van, nem viszi magával gyermekét, mint egyéb európai városokban, különösen Párizsban. Ahol mégis játszik néhány gyermek, a népkertekben, az csak hintázik lágyan, akár hajó a tengeren, a fölállított közhintákon. Labdát, karikát vagy futókát, mint egyéb városban, nem látni.
Nappal apró fagylaltos ládák ácsorognak az utcasarkokon. Az este beálltával fagylalt helyett ugyanazok meleg virslit árulnak az utcán egy apró főzőládából.
Nyáron a nők többnyire sarkatlan gumicipőben járnak az utcán. A csöndes stockholmi utca nyáron még csöndesebb a szokottnál.
A villamosok égszínkék-fehérek, akár Svájcban. Úgy rémlik, hogy a kék-fehér a béke színe. Általában a svédek nagyon szeretik az égkék színt. Égszínkék a zászlójuk is, amely mindenütt megannyi lengedez. A nők szőke hajához, kék szeméhez igen illik az égszín ruha, s ezt hordják is bőven.
A kék víz fölött könnyű sirályok lebegnek. Stockholmban mindig lebeg-lobog a levegő. A boltok cégére is többnyire jókora lobogóra van ráfestve.
Kevés bolt fölé van kiírva a tulajdonos neve. Többnyire csak az az áru jelzi a boltot, melyet árulnak benne. Például így: cipős bolt, ruhaáruház, játéküzlet, üvegkereskedés. Nem a boltos a fontos, hanem az áru. A hidakon hűvös időben is felöltőben, kalapban ácsorognak az emberek órák hosszat és horgásznak, míg mögöttük csörömpöl a villamos csengője s tülköl a gépkocsi. Svédországban – úgy látszik – még a halak is hidegvérűebbek, mint másutt. Százezrével nyüzsögnek a hidak körül. Nem idegesíti őket a városi lárma.
Pesti Hírlap, 1934. július 27.
STOCKHOLMI KÉPEK
Minden leérettségizett embernek joga van fehér bársonysapkában járni. Gyakran viselik a fehér bársonysapkát. Egyébként fehér vászonsapkát viselnek a villamoskalauzok, a Ievélhordók, az altisztek, sőt még a váltóállító fiúk is.
A színes, többnyire kék vászonfüggönyök mind kívül vannak a házak ablakán. Ez kedves, tengerpartias színezetet ad Stockholm városának.
A fákon még zöld a cseresznye július elején. De azt mondják, hogy ebben az évben egy hónappal előre tart a természet. Vajon hol tarthat más esztendőben ilyenkor?
Sokhelyütt olvassuk ezt a fölírást: Åthym. Ez kiadó lakást, vagy boltot jelent. Stockholmot se kímélte meg teljesen a világválság.
A hajón szőke, nyúlánk svéd gyermekek futkosnak, szaladgálnak, látszólag céltalanul, összevissza, föl s alá. Vidámak, derűsek, gondtalanok, szabadok és szépek. Valóságos jelképei nemzetüknek. Gyereknek lenni jó. Hát még jómódú svéd gyereknek, fehér és karcsú hajón Rügen szigete és Tralleborg között, a csendes Balti-tengeren.
Szép a papírjuk, szép az üvegjük, a füstös, régi üveg, és szép az ónjuk.
Kutyát nagyon ritkán lehet látni. Különösen benn a város utcáin csaknem soha. Itt nem félnek az emberek a gyanús elemektől. Nincs szükségük állati védelemre.
Az utca roppant illedelmes. Női és férfi titkosrendőrök járják állandóan a városrészeket, s a kihívóan viselkedő ifjúságot szigorúan ellenőrzik. A javítóintézetek lakói főleg ezekből kerülnek ki. Bizonyos fajta szabadság azonban meg van engedve. Láttunk egy fiatal nőt tarka virágos, ujjatlan és hátul mélyen kivágott pongyolában sétálni az utcán.
A különcségeket, egyéni kedvteléseket, vagy bogarasságokat általán jól tűrik, akár az angolok. Egyéniek. Ha ittak valamit, áradozóvá és gyermekessé válnak. Ezt mindenki természetesnek tartja. Sőt, ezzel büszkélkednek is. Nem szeretik, ha hűvösnek, tartózkodónak vélik őket.
Láttunk a forgalmas utcán egy idősebb úrinőt, aki bal tenyerét messzire maga elé, a jobbat messzire maga mögött feszítve halad az utcán. Védekezik minden elölről vagy hátulról jövő érintés ellen. Mindenki kitér neki. Senki se néz utána.
Pesti Hírlap, 1934. július 29.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza
2021. február 10. 06:15
Ó, ez nagyszerű! Sok észrevétel ma is állja a helyét.
„Sokhelyütt olvassuk ezt a fölírást: Athym. Ez kiadó lakást, vagy boltot jelent.”
Elírás lehet. „Mai nyelven” Uthyres, azaz kibérelhető. Az is lehet, hogy akkoriban Åthyres (az A fölötti kis karika „o”-t varázsol az „a”-ból) volt a „helyes kifejezés”, azaz kibérlésre szánt lakás/iroda.
2021. február 10. 08:10
Köszönet – megoldva.