Egybeolvad a víztükörrel az ég, vágyam szárnyal,
Lelkemben égnek ifjúkori álmaim, s őrangyal
Visszavisz a múltba, hol a két halász és egy kutya,
Hajótöröttként új életet kezd, senki se tudja,

Hogy sorsa fényvarázsa hol törik meg, s szökken az ár,
Múltjából gátat épít, tengerrel harcol, így lesz vár.
Futó szellő felhőt ébreszt hirtelen, s a századok
Repülnek a sirályokkal, s maradnak a vázlatok.

Lüktetnek a csatornák, mint egy nagy szív érrendszere,
S gyöngéden csobbannak a dallamok, és nem egyszerre.
Hajó kürtje beleremeg, ébred a sok szélmalom,
Kopognak a facipők, egy zsák búza a vállamon.

Már nem őröl a malom, így a galamboknak szórom,
Szemeznek az örömlányok, intek s küldöm a csókom.
Ez is lét, látványos halál szab vágyainknak határt,
Becsomagolja a kirakat, a hold mára bezárt.

Hempergett az egymásrautaltság, s a kávéillat,
Éjszaka madara a templomra szállt, s engem vizslat.
Megkondulnak a fények, a pallókon gyertyák égnek,
S e bábeli város álmai szívemben elférnek.

(Amszterdam, 2002. augusztus 4.)

1. Doniga Lenke:
   2021. február 12. 07:37

   Nagyon nagyon szép. 2002…