Arcomra dermedt már a téli reggel,
s a befagyott víz rám köszönt a mélyből.
Őznyomok álmán mélázott a félhold,
És kancsalul kipillantott az éjből.

A mínusz tíz fok ráfeszült a csendre
és talpam alatt nevetett a hó.
Hogy fáztam,őt cseppet sem érdekelte,
neki ez élet s furcsamód való.

S hogy ott és akkor kedvem támadt írni
a befagyott folyó jegére verset,
magam sem tudom,hogy történhetett.

Talán mert épp akkor tanultam félni
s a rám zuhanó balga kínkeservet
rímekbe szedtem az eres jég felett.